Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMár a kínai gazdasági sajtóban is komoly visszhangot váltott ki a Tisza-kormány kínai vállalatokkal szembeni politikája. A 36Kr átfogó elemzésében azt vizsgálta, hogyan változott meg a Magyarországon működő távol-keleti cégek helyzete az áprilisi országgyűlési választás óta. A portál értékelése szerint a korábban kiemelt partnerként kezelt vállalatok közül több mára nyilvános vizsgálatok és kormányzati támadások célpontjává vált – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság. Az elemzés már a címében is súlyos megállapítást tett:

Magyarország csapdát állított a kínai vállalatoknak.”
Nem egyetlen vállalat ügye, hanem kirajzolódó tendencia
Ahogyan arra az Origo egy korábbi cikke is felhívta a figyelmet, egyre hosszabb azoknak a Magyarországon működő vagy hazánkban beruházást tervező vállalatoknak a listája, amelyekkel a Tisza-kormány konfliktusba került. Miközben az európai ipar lassulással, gyárbezárásokkal és tömeges elbocsátásokkal küzd, Magyar Péter és politikustársai sorra kerülnek összetűzésbe olyan cégekkel, amelyek jelentős beruházásokat és több ezer munkahelyet hozhatnak Magyarországra.
A kormányzati intézkedések már a Semcorp, a CATL, az EVE Energy és a BYD magyarországi terveit is érintik, miközben a kabinet az Orbán-korszakban megkötött támogatási megállapodások, adókedvezmények és mentességek felülvizsgálatát is kilátásba helyezte – állapította meg a portál.
A Semcorp lett az első látványos áldozat
A folyamat előzményeként a 36Kr a Semcorp debreceni üzeménél februárban feltárt szennyezést említi. Az ellenőrök egy talajba szivárgó, szúrós szagú folyadékot találtak, amelyet a vállalat veszélytelen kondenzvíznek nevezett, a vizsgálatok azonban ezt cáfolták. A gyár alatti talajvíz alumíniumkoncentrációja több mint tizenháromezerszeresen haladta meg a határértéket, emellett arzént, ólmot, kadmiumot és további nehézfémeket is kimutattak.
A szennyezést a jelentés az üzem központi termelési területéhez kötötte. A hatósági szankciókat követően júliusban a termelést, az üzemeltetést, a takarítást és a raktározást is leállították.
A környezetvédelmi előírások betartatása minden vállalattal szemben indokolt és szükséges. A kérdés az, hogy a kabinet valamennyi ipari szereplőre azonos mércét alkalmaz-e, vagy egy konkrét szabálytalanságból kiindulva egy teljes gazdasági ágazat magyarországi működését lehetetleníti el.
A Tisza-kormány a CATL további gyárait sem támogatná
A Semcorp után a debreceni CATL is egyértelmű politikai üzenetet kapott. Tárkányi Zsolt, Debrecen tiszás országgyűlési képviselője közölte, hogy a kormány nem támogatja a kínai akkumulátorgyártó második és harmadik üzemének megépítését. A politikus úgy fogalmazott:
Ha rajtam, rajtunk múlt volna, akkor egyetlen akksigyár, egyetlen szennyező üzem sem jött volna Debrecenbe.”
Tárkányi azt is kijelentette, hogy a beruházás második és harmadik fázisa nem valósul meg. A vállalatot a korábbinál szigorúbb környezetvédelmi és hatósági ellenőrzések alá helyeznék, a szabálytalanságokat pedig súlyosabb büntetésekkel szankcionálnák.
A CATL-t májusban szabálytalan kibocsátás miatt megfosztották az ipari szennyvíz előkezelésére vonatkozó engedélyétől. Környezetvédelmi korrekciót és ismételt ellenőrzést írtak elő, miközben a bővítési terveket is újraértékelik. A termelés ugyan folytatódhat, a vállalat magyarországi jövője azonban jóval bizonytalanabbá vált.
A konfliktus gazdasági súlyát mutatja, hogy a CATL a BMW és a Mercedes-Benz beszállítója, 7,34 milliárd euró értékű debreceni fejlesztése pedig Magyarország történetének legnagyobb egyedi beruházása.
Az általános szabályozási szigorítás az EVE Energy még építés alatt álló gyárát is érintheti. A vállalat mintegy 1,3 milliárd eurós debreceni üzemét a tervek szerint 2027-ben helyeznék működésbe, és a BMW számára gyártana akkumulátorokat. A környezeti hatásvizsgálatok és engedélyek ismételt felülvizsgálata azonban jelentősen elhúzhatja a projekt megvalósítását.
A BYD ultimátumot és ideológiai támadást is kapott
A Tisza-kormány és a kínai vállalatok közötti konfliktus a BYD esetében már jóval túlmutatott a környezetvédelmi ellenőrzéseken.
Július 15-én Szijjártó Péter bejelentette, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, és a BYD külső kapcsolataiért, valamint új üzletágainak fejlesztéséért felelős vezetőjeként folytatja pályafutását. Magyar Péter válaszul olyan összeférhetetlenségi szabályok bevezetését helyezte kilátásba, amelyek megakadályozhatják a volt külügyminisztert új pozíciója elfoglalásában.
A miniszterelnök szerint a kinevezés korrupciógyanút vet fel, és akár a BYD magyarországi beruházásáért járó utólagos „hálaként” is értelmezhető.
Magyar lényegében lekommunistázta a kínai vállalathoz igazoló Szijjártót, amikor azt állította, hogy a BYD-nál munkát vállalni egyet jelent a Kínai Kommunista Párt szolgálatába állással.
Öt nappal később a kormány bejelentette a BYD magyarországi projektjének vizsgálatát, valamint az Orbán-korszakban a multinacionális vállalatoknak biztosított támogatások, adókedvezmények és környezetvédelmi mentességek felülvizsgálatát. Nem ez volt azonban a kabinet első konfliktusa a kínai autóipari óriással:
Stumpf Péter, Szeged térségének tiszás országgyűlési képviselője korábban arra szólította fel a BYD-t, hogy addig ne kezdje meg a termelést, amíg a magyar hatóságok nem találják megfelelőnek a levegőminőséget ellenőrző rendszerét.
A BYD tőzsdei értéke meghaladja a 120 milliárd dollárt, szegedi beruházása pedig több ezer milliárd forintot és számos új munkahelyet jelenthet Magyarországnak. Egy ekkora vállalat esetében a tartós politikai konfrontáció nem csupán a cég, hanem Szeged és az egész magyar gazdaság jövőjére is hatással lehet.
Három csoportra szakadtak a Magyarországon működő kínai gyártók
A 36Kr elemzése szerint a magyarországi politikai átrendeződés közepette három kategóriába sorolhatók a hazánkban működő vagy beruházást tervező kínai autó- és akkumulátorgyártók:
- Bezárt üzemek: Ebbe a kategóriába tartozik a Semcorp. A debreceni üzemet bezárták, büntetőeljárás indult, a felszín alatti vízkészlet kármentesítése pedig beláthatatlan ideig tarthat. A beruházás második üteme egyelőre lekerült a napirendről.
- Működő, de megbüntetett nagyvállalatok: Ide sorolható a CATL, amelynek alapvető működése egyelőre nem került veszélybe. A céget májusban szabálytalan kibocsátás miatt megfosztották az ipari szennyvíz előkezelésére vonatkozó engedélyétől, bírságot helyeztek kilátásba, valamint határidőhöz kötött környezetvédelmi korrekciót és ismételt ellenőrzést írtak elő. A hatóságok a bővítési terveket is újraértékelik, a termelés azonban tovább folytatódhat.
- Még építés alatt álló beruházások: Ebbe a körbe tartozik az EVE Energy mintegy 1,3 milliárd eurós debreceni gyára, amely a tervek szerint 2027-ben kezdhetné meg működését, és a BMW számára szállítana akkumulátorokat. Az ágazat szabályozásának általános szigorítása miatt azonban ismét felülvizsgálhatják a környezeti hatásvizsgálatokat és az engedélyeket, ezért az engedélyezési folyamatok elhúzódhatnak.

Nemcsak beruházások, hanem Magyarország hitelessége is veszélybe kerülhet
A 36Kr szerint az Orbán-kormány beruházásösztönző politikájának eredményeként néhány év alatt mintegy 26 milliárd eurónyi külföldi tőke áramlott a magyar akkumulátoriparba.
Úgy látja, a „mézeshetek” azonban az áprilisi választással véget értek: az új kabinet gyorsan felmutatható politikai eredményeket keresett, ezért figyelme a kínai jármű- és akkumulátorgyárakat vette célba.
A lap arra figyelmeztet, hogy egy kormányváltás után a korábbi megállapodások és beruházások politikai célponttá válhatnak. A környezetvédelmi szabályokat természetesen minden vállalattal be kell tartatni, a hatósági fellépést kísérő ultimátumok és ideológiai támadások azonban Magyarország kiszámíthatóságát is megkérdőjelezhetik.
A „csapda” kifejezés azért különösen súlyos, mert ezúttal egy kínai gazdasági lap figyelmezteti a külföldön terjeszkedő vállalatokat a magyarországi kockázatokra.

