Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huJúliusban rekordot jelentő, 524,3 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, amit Magyar Péter úgy értékelt, hogy a Tisza-kormány megszüntette a „lopást és a pazarlást”. A költségvetés részletes számai mögé nézve azonban egészen más kép rajzolódik ki: a Világgazdaság információi szerint a gigantikus júliusi többletet két egyszeri technikai elszámolás hozta össze, amelyek közül az egyik egy korábbi kormány idején kifizetett tanári béremeléshez, a másik pedig egy, Lázár János által korábban letárgyalt EIB-hitelhez kapcsolódik.

Két egyszeri tétel áll a júliusi költségvetési többlet mögött
A Pénzügyminisztérium korábbi közlése szerint
júliusban 524,3 milliárd forinttal több bevétele volt az államkasszának, mint kiadása. Ez az elmúlt két évtized legnagyobb havi többlete, a hét hónap alatt felhalmozott hiány pedig 2857,9 milliárd forintra mérséklődött.
Magyar Péter a rekordot saját kormánya eredményeként mutatta be.
Évtizedek óta nem látott, 500 milliárd forint feletti többlettel zárt júliusban a költségvetés. Az áprilisi 91 százalékról 67 százalékra, majd 1000 milliárd forinttal csökkentettük a hiányt. Megszüntettük a lopást és a pazarlást”
– írta a miniszterelnök.
A Világgazdaság információi szerint azonban
a júliusi kiugró adatot elsősorban két egyszeri technikai elszámolás magyarázza.
- Az egyik tétel a tavalyi tanárbéremeléshez kapcsolódik. A béremelést még az előző kormány idején fizették ki, az új kormány azonban most mintegy 300 milliárd forintot az uniós bevételek között számolt el.
- A másik jelentős tétel az Európai Beruházási Banktól, vagyis az EIB-től érkező 200 milliárd forintos összeg, amelyet szintén bevételként könyveltek el. Ezt azonban augusztusban már korrigálni kell, és kiadásként kell elszámolni.
Vagyis a rekordtöbblet mögött olyan tételek is állnak, amelyek nem a kormányzat tartós költségvetési gazdálkodásának javulását mutatják.
Lázár János tárgyalta ki a 200 milliárdos EIB-hitelt
Az EIB-forrás különösen érdekes, hiszen
annak előkészítése még az előző kormány idején történt.
Az Európai Beruházási Bankkal kötött, vasútfejlesztésre szánt, egymilliárd eurós hitelről Lázár János akkori építési és közlekedési miniszter tárgyalt. A konstrukcióból többek között a lajosmizsei, valamint a Kiskunfélegyháza és Szeged közötti vasútvonal rekonstrukcióját kívánták megvalósítani. Ezek a fejlesztések ráadásul a Vitézy Dávid által most meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervben is szerepelnek.
Így a júliusi gigantikus költségvetési többlet egyik fontos eleme éppen egy olyan korábbi megállapodáshoz kapcsolódik, amelyet még az előző kormány készített elő.
Magyar Péter államcsődöt emlegetett, a számok nem ezt mutatják
A júliusi adatok azért is érdekesek, mert Magyar Péter korábban rendkívül súlyos állapotokat festett le a magyar államháztartásról. A miniszterelnök júniusban azt állította, hogy a költségvetési hiányszámoknak semmi közük ahhoz, amit az Orbán-kormány korábban hivatalosan kommunikált, és azt mondta, hogy a saját apparátusuk már 6,8 százalékos hiánnyal számolt.
Magyar később ennél is tovább ment, és arról beszélt, hogy áprilisban Magyarország kis híján államcsődbe került.
Amikor átvettük a kormányzást, ilyen picin múlott, ahogy kivéreztetve átadták a költségvetést, hogy nem lett államcsőd”
– fogalmazott akkoriban a miniszterelnök.
A piaci szereplők és elemzők azonban nem igazolták vissza ezt a rendkívül súlyos állítást. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a napokban egyértelműen kijelentette, hogy
soha nem voltunk államcsőd közelében.
A szakértő szerint még egy 7 százalék körüli hiány sem változtatná meg érdemben a magyar gazdaság piaci megítélését. Az elemzői és nemzetközi intézményi várakozások is nagyjából 6-7 százalék közötti idei hiánnyal számolnak.
Az ÁKK sem számít államcsőd-közeli helyzetre
A Magyar Péter által felvázolt államcsőd-közeli helyzetet az Államadósság Kezelő Központ lépései sem támasztják alá. Az ÁKK ugyanis nem változtatott a finanszírozási tervén.
Ha valóban olyan súlyos helyzetben lenne a költségvetés, mint ahogy azt a miniszterelnök korábban állította, az államnak további források bevonására lenne szüksége, és ennek a finanszírozási tervben is meg kellene jelennie.
A részletes államháztartási adatok augusztus 26-án érkeznek. Ezekből pontosabban megállapítható lesz, hogy a júliusi rekordtöbblet egyes elemei milyen tételekből álltak össze, és mekkora részt képviseltek benne az egyszeri elszámolások.