Nagy bejelentés érkezett: így változnak itthon az üdítős és ásványvizes palackok

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Komoly és előremutató vállalásokat tettek a hazai ásványvíz- és üdítőital palackozással foglalkozó cégek. A legnagyobb palackozó cégek most olyan vállalásokat tettek, amelyek jelentős hatással lehetnek a PET-palackokkal kapcsolatos társadalmi tudatosságra.
Vágólapra másolva!

Komoly és előremutató vállalásokat tettek a hazai ásványvíz- és üdítőital palackozással foglalkozó cégek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2026-ban lezárt eljárásainak eredményeként. A vizsgált vállalkozások által meghatározott fogyasztói edukációs intézkedések, valamint társadalmi kampányok jelentős hatással lehetnek a fenntarthatósággal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációra, a társadalmi szemléletre és a PET-palackok magyarországi újrahasznosítására is.

A palackozott vizek nagy mennyiségű mikroműanyagot tartalmaznak.
Változás a PET-palackokkal kapcsolatos fenntarthatóság terén / Fotó: WBU (Képünk illusztráció)

Változás a PET-palackokkal kapcsolatos fenntarthatóság terén

A műanyagból készült PET-palackok használata rendkívül nagy környezeti kihívást jelent globálisan. 2025-től a Magyarországon forgalomba kerülő PET-palackoknak is legalább 25 százalékban újrahasznosított műanyagot (rPET) kell tartalmazniuk. Az intézkedés az Európai Unió egyszer használatos műanyagokra vonatkozó irányelve alapján lépett életbe, aminek tervei szerint 2030-ra a PET-palackok újrahasznosított anyagtartalmának el kell érnie a 30 százalékot, hosszú távon pedig az 50 százalékot.

Mindezek alapján jelentősen felértékelődött a PET-palackok újrahasznosítása és az ezzel kapcsolatos környezetvédelmi és fenntarthatósági állítások, ami miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024 nyarán egyszerre három versenyfelügyeleti eljárást is indított a PET-palackokkal kapcsolatos zöld állítások miatt.

A GVH gyanúja szerint az érintett vállalkozások (1. Fonte Viva Kft. és MOL Nyrt., 2. Szentkirályi Magyarország Kft., 3. Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. és a The Coca Cola Company) az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal megtéveszthették a fogyasztókat.

Az eljárások során a GVH Versenytanácsa egyik cég esetében sem állapított meg ugyan jogsértést, viszont több aggályt is megfogalmazott az érintett vállalkozások kereskedelmi kommunikációjával kapcsolatban. Ezek hatására a cégek jelentős vállalásokat tettek, amelyek végrehajtása nem csak a vállalkozások belső megfelelését és jogszerű kommunikációját biztosítja, de a magyar fogyasztók általános tájékozottságát is támogatja a palackozott italtermékek környezeti hatásait illetően. 

A GVH 2026-ban három jelentős eljárást zárt le a palackozott italok környezeti kommunikációjával kapcsolatban.

 A Fonte Viva/MOL, a Szentkirályi és a Coca-Cola egyaránt vállalásokat tett a zöld állítások és belső megfelelési folyamatok fejlesztésére, valamint a fogyasztók edukációjára. A vállalások közé tartozik többek között a palackvisszaváltás és újrahasznosítás népszerűsítése, a visszaváltási adatok közzététele, illetve a környezeti állítások pontosabb használata.

A GVH Versenytanácsa mindhárom eljárás esetében úgy ítélte meg, az eljárás alá vontak vállalásai érdemiek, és előremutatóak, ezért alkalmasak a felmerült problémák és a GVH aggályainak kezelésére is. A GVH Versenytanácsa jogsértés megállapítása, vagy annak hiánya nélkül zárta le az eljárásokat, és kötelezte az eljárás alá vont cégeket a vállalt kötelezettségek teljesítésére. A maradéktalan teljesítést a GVH a későbbiekben utóvizsgálatok keretében ellenőrzi majd.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!