Hogyan spóroljak az elbocsátást követő időszakra?

Vágólapra másolva!
"38 éves műszaki középvezető vagyok. Most bekövetkezett az, amitől úgy rettegtem. 12 évi munkaviszony és feltétlen céghűség után elbocsátottak a munkahelyemről. Lelkileg még csak képes is vagyok feldolgozni a dolgot, de anyagilag már annál nehezebb. Hiába próbálok valahol megfogni egy kis pénzt, valahogy nem igazán sikerül. Lenne néhány jó ötlete, hogy mire lehetne kevesebbet költeni?" L. Nándor (Tiszaújváros)
Vágólapra másolva!

Bár a pénzügyi szakemberek azt mondják, egy családnak tanácsos legalább háromhavi túléléshez elegendő megtakarítással rendelkeznie, most abból indulunk ki, hogy önnek nincs ilyenfajta megtakarítása, leveléből legalábbis ez tűnik ki.

Az első lépés, hogy üljön le, és készítsen egy listát, amelyik az egyik oldalon a család összes havi kiadását tartalmazza, a másik oldalon pedig a havi összes bevételt, megtakarítást (a könnyebbség végett mellékelten bemutatok ilyen táblázatokat). Ez azért fontos, mert válság idején az utolsó fillérre is szükség van! Azzal ön is tisztában van, hogy a kiadásokat kell csökkenteni, mégpedig elsőként azokat amelyek nélkülözhetőek vagy nem alapvető szükségleteket fedeznek. Másrészt az alapvető szükségleteken sem lehetetlen spórolni.

Például kezdheti a lakbérrel, már ha van ilyen problémája. Mondja el őszintén, hogy mi a helyzet és próbáljon megállapodni a tulajdonossal, hogy egy ideig csökkentett bérleti díjat fizet és, ha talált állást, akkor pótolja a kiesett összeget. Ne várja meg míg kikapcsolják a fűtést vagy a telefont, a szolgáltatókkal ugyanúgy megállapodhat csökkentett vagy valamilyen halasztott fizetésben. Ha látják a jó szándékot, biztosan hajlanak a megegyezésre. A biztosítókat is érdemes felkeresni és megbeszélni, hogy milyen átmeneti intézkedésekre van lehetőség, hogy a biztosító is megkapja a pénzét és az ön érdekei se sérüljenek.

Vásárlásoknál a legfontosabb szempont az, hogy semmit ne vegyenek meg, amire pillanatnyilag nincs szükség, csak azt pakolják a kosárba, ami a napi túléléshez feltétlenül kell. Ugyanakkor érdemes egy bizonyos mennyiséget előre összeírnia és egy diszkontáruházban egyszerre, olcsóbban megvásárolni. Gépkocsija helyett használja a tömegközlekedési eszközöket, váltsa ki a legkedvezőbb bérletet. Nem írta, hogy van e gyermeke, de ha van, akkor most csak azokra a különórákra, tanfolyamokra járassa, amelyek nem kerülnek túl sokba, vagy már nem szakíthatóak meg. Törekedjék itt is halasztott fizetési megállapodásra. Bizonyára a gyermek is megérti, hogy most a családnak a túlélésre kell berendezkednie.

Valószínűleg hozzá kell nyúlni a családi megtakarításokhoz is, sőt a tartalékok egy részét is fel kell majd élni. Azonban tartsanak fontossági sorrendet! A vésztartalékok felhasználásánál először a gyorsabban és könnyebben készpénzzé tehető ingóságokat célszerű értékesíteni, majd - csakis a végső esetben - hozzányúlni a nehezen megszerzett ingatlanokhoz. Természetesen ez már tényleg csak a vészhelyzetre vonatkozik, de készüljön fel minden eshetőségre! Gondolkodjon higgadtan és reálisan, így az álláskeresés is jobban megy majd!

Üdvözli:

Pintér Zsolt
Fejvadász és karrierszakértő
http:// www.pinter.hu

További tanácsok
Állásajánlatok