Szerdától nő a betétgarancia felső határa

Vágólapra másolva!
Az interneten már olvasható keddi Magyar Közlönyben megjelent a betétbiztosítási összeghatárt megemelő törvény, amelyet hétfőn este fogadott el a parlament - a módosítás szerdán már hatályba is lép.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A hitelintézeti törvény eredetileg 6 millió forintban határozta meg az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) helytállási kötelezettségét. A parlamenti módosítás ezt az összeget 13 millió forintra emelte. Egyúttal eltörölte azt a szabályt, amely szerint a kártalanítás mértéke 1 millió forintig 100 százalék, a felett pedig 90 százalék, vagyis megszűnt az önrész. Ha a betét befagyását a módosítás hatálybalépése előtti körülmény okozta, akkor a korábbi - akkor hatályos - szabályokat kell alkalmazni.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény módosítását, amely 6 millióról 13 millió forintra emeli a biztosított betétek felső határát. Az előterjesztést 369 igen szavazattal, 1 ellenében fogadták el, egyedül az MSZP-s Csákabonyi Balázs szavazott a kormány javaslata ellen.

Követjük az uniós irányelvet

A betétgarancia felső határának felemelését a kormány az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) keddi döntésének megfelelően kezdeményezte. A miniszterek akkor ugyanis úgy határoztak, hogy az unió tagállamaiban 50 ezer euróra emelik a garantált betétek összegének felső határát. A miniszterek körében felmerült a határ 100 ezer euróra történő emelésének ötlete is.

Veres János pénzügyminiszter már múlt szerdán közölte, hogy a betétgarancia felső határának megemelése mellett a magyar kormány a némethez hasonlóan teljes körű garanciát vállal a lakossági betétekre. Ez azt jelenti, hogy az állam szavatolja a 13 millió forint feletti betéteket, és a pénzintézetek fizetésképtelensége esetén a betéteseknek a legfeljebb 500 ezer forintot kitevő önrészt sem kell állniuk.

A szaktárca vezetője akkor hangsúlyozta: a kormánynak az a célja, hogy a lakosság ugyanolyan biztonságban érezhesse betétjeit, mint bármelyik másik uniós államban. Ezt a pénzügyi kormányzat azért tartja szükségesnek, mert több uniós tagállam - köztük Németország, Ausztria és Szlovákia is - teljes garanciát vállal az ország pénzintézeteiben elhelyezett betétekre. Ezért hasonló kötelezettségvállalás nélkül fennáll az esélye annak, hogy a magyarországi betétek egy részét - a nagyobb biztonság érdekében - ezekbe az országokba helyezik át.

Részvényekre, befektetési jegyekre, vállalati kötvényekre nem érvényes az OBA garanciája. Azokat az OBA-hoz hasonlóan működő Befektetés-védelmi Alap (Beva) az OBA-tól függetlenül garantálja. Az Országos Betétbiztosítási Alapnak jelenleg mintegy 72 milliárd forintja van az esetleges kifizetésekre, és a korábban érvényes 6 millió forintos határ az átlagos betétnagyság hétszeresét tette ki.