Vágólapra másolva!
Bázisfinanszírozás egyelőre nem lesz, de több pénz sem, ezért a pénzügyi ellehetetlenüléstől tartó kórházak várhatóan beváltják a fenyegetésüket, miszerint tiltakozásul kitűzik a zöld zászlót. Az egészségügyi miniszter reméli, hogy az ellátás visszafogásáig nem jutnak el, egyébként pedig megszüntetne 3200 ágyat.
Vágólapra másolva!

Nem jutottak egyezségre a keddi tárgyaláson a kórházak, az egészségügyi érdekképviseletek és az Egészségügyi MInisztérium vezetői. A kórházak kitartottak a korábbi, 25 és félmilliárd forintos követelésük mellett - ennyit kérnek az ágazat működésének fenntartásához.

Székely Tamás egészségügyi miniszter ezzel szemben csak 4 és félmilliárdot ajánlott, a kórházak képviselőit viszont az intézményvezetők nem hatalmazták fel arra, hogy engedjenek, sőt kimondottan ragaszkodtak az eredeti kéréshez.

Megállapodás híján így mégsem vezetik be október 1-jétől a bázisfinanszírozást, már a szerdai kormányülés témái között sem lesz ott ez a kérdés. Egyelőre marad tehát az eddigi, úgynevezett lebegő pontos finanszírozás. Ez gyakorlatilag a teljesítményhez kötődik, de jelenleg egyre csökkenő kvótákatjelent, a modell ellehetetlenülése miatt van szükség a mostani tárgyalásokra.

A kórházak szervezetei jelezték, nekik mindegy, milyen a finanszírozás: több pénzt akarnak. A miniszter több pénzt nem ígért, csak azt, hogy továbbítja a Pénzügyminisztériumnak a kórházak többletfinanszírozási igényét.

Az egyeztetések folytatódnak, a következő forduló szeptember 29-én lesz - tudta meg az [origo] Varga Ferenctől, a Magyar Kórházszövetség elnökétől, de addig is a kórházak megkezdik a tiltakozó akciót - első lépésben zöld zászlóz tűznek ki az épületekre.

Csiba Gábor, a miskolci kórház főigazgatója, a Stratégiai Szövetség a Kórházakért szervezet vezetője nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy mi lesz a következő lépés, és azt sem akarta megjósolni, hogy október 14-től valóban leáll-e a kórházi ellátás a pénzhiány miatt (úgy tudni, akkortól csak sürgősségi, traumatológiai és oknkológiai ellátást nyújtanának az intézmények).

Székely Tamás megerősítette, folyamatosan egyeztet a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel, nem mondott azonban konkrétumot arról, hogy mennyivel tudná emelni a kormány a 4 és félmilliárdos ajánlatát. Szerinte kompromisszumra lenne szükség, de az érdekképviseletek erre nem voltak kaphatóak. A miniszter továbbra is bízik benne, hogy lesz megegyezés, és még az idén bevezethetik a bázisfinanszírozást.

Megjegyezte, a kórházak nem minden követelése tűnik indokoltnak. Példaként említette, hogy 6 és félmilliárd forintot kérnek járulékmegtakarítás és keresetkiegészítés címén, holott olyan pénzről van szó, amit most már be sem kell fizetniük az államkasszába. Éppen ezért az érdekeltek bevonásával a kormány felállít egy szakbizottságot, amely a jövő hétig megvizsgálja, jogosak-e a követelések.

A kórházak eredetileg vagy több pénzt, vagy struktúraváltást, vagy az ellátandó betegek számának csökkentését kérték. Székely szerint ezért e három intézkedésfajta kombinációjára lenne szükség. Kiemelte, hogy a kórházszövetségek visszakoztak korábbi vállalásukhoz képest, nem voltak hajlandóak letenni egy javaslatot a struktúraváltásról. A miniszter szerint meg kellene fontolni 3200 kórházi ágy megszüntetését, jelenleg ugyanis 4000 ágy kihasználtsága nagyon alacsony, 800 ágyé viszont túl magas.

A miniszter nem ért egyet azzal, hogy a kórházak visszafogják a betegek ellátását, de ha mégis erre kerülne sor, akkor egy prioritási listát kidolgozását látja szükségesnek.