Esett a BUX, jelentősen gyengült a forint

2006.03.10. 17:40

A forint a régió valutáival együtt gyengült pénteken a bankközi devizapiacon. Az eurót fél ötkor 259,30/50 forinton jegyezték, két forinttal gyengébben a csütörtök délutáni árfolyamnál. A tengerentúli és a londoni befektetők mellett a magyarországi bankok is aktívak voltak, a jegybankot azonban nem látták a piacon. A BUX 1,65 százalékkal gyengült pénteken.

Az eurót pénteken fél ötkor 259,30/50 forinton jegyezték, ami két forinttal gyengébb a csütörtök délutáni 257,15/20 forintnál. Hétfőn még 254,70/80 forinton állt az euró kurzusa, több mint 4,50 forinttal lejjebb a péntek késő délutáni árfolyamnál.

A nap folyamán dinamikus és nagy fogalmú kereskedésben az eurót 257,20-259,90 forint között jegyezték, a kereskedők szerint egy nagy összegű 260 forint/eurós opció két oldalát védték a piaci szereplők. A tengerentúli és a londoni befektetők mellett magyarországi bankok is aktívak voltak, a jegybankot azonban nem látták a piacon.

A késő délutáni órákban a magyarországi bankok - arra készülve, hogy a tengerentúlon újabb kísérletet tesznek a 260 forint/eurós szint túllépésére - meghosszabbították nyitva tartásukat. A nap folyamán többször eljutott az euró a 259,90 forintos szintig, de fél ötig nem sikerült túlnyomni ezen a szinten.

A feltörekvő piacok más valutái is gyengültek pénteken, mivel az amerikai kamatemelés növekvő esélye miatt a dollár tovább erősödött a nemzetközi piacokon. A kedvező amerikai foglalkoztatási adatok hatására délután erősödő dollár Budapesten túljutott a 219 forintos árfolyamon is, ami 2003 decembere óta a legerősebb szint. Fél öt tájban 218,50/60 forinton állt a kurzus, 3 forinttal magasabban a csütörtöki 215,70/80 forintnál.

"Nincs szükség azonnali kamatemelésre"

Idegességre nincs ok, és ezért azonnali kamatemelésre sincs szükség - mondták a távirati irodának a monetáris tanács nevük elhallgatását kérő tagjai, akik úgy látják, hogy globális, illetve regionális okokra vezethető vissza a forint árfolyamának gyengülése.

"A befektetők átrendezik portfólióikat, aminek eredményeképpen például Oroszországból tőkét vonnak ki, és sok befektető tudatában mi ugyanahhoz a régióhoz tartozunk" - fogalmazott az egyik szakember. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy nagyrészt az amerikai kamatok emelkedése áll a tőkemozgás hátterében.

A monetáris tanácstagok szerint a régiós állampapír piacok közül a magyarországi a leglikvidebb, ezért Magyarország igen kedvező terep a spekulációra. Ugyanakkor a külföldiek kezében lévő állampapír piaci állomány rekordszinten van, ami a bizalmat tükrözi - vélik.

22 000 pont alá süllyedt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 368,02 pontos csökkenéssel 21 985,86 ponton zárt pénteken, az előző napi záráshoz képest ez 1,65 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma meghaladta a 24,8 milliárd forintot, a vezető részvények gyengültek.

Folytatódott a Richter és a Mol esetében a "mészárlás" - utalt Farkas Róbert, a Takarékbank részvénykereskedési igazgatója a két papír két százalék körüli esésére. Elmondása szerint az OTP részvényeinek piacán azonban már nem voltak komoly eladók.

A szakértő hangsúlyozta: az index az idén még mindig 1200 pontos pluszban van. Az elmúlt hét azonban figyelmeztető jel volt a befektetők számára, mivel komoly veszteségeket lehetett elszenvedni. A régió piacai a magyarhoz hasonlóan gyengültek, a környező piacok azonban csak 1 százalékon belüli csökkenést produkáltak.

A szakértő a jövő hétre - részben a jó amerikai munkaadatok miatt - pozitív, akár 2-3 százalékos korrekciót prognosztizált. Véleménye szerint azonban az erősödés után újabb éles fordulat és jelentős tőkekivonás következhet.

A Mol 560 forinttal, 2,65 százalékkal 20 605 forintra esett pénteken, forgalma 10,2 milliárd forint volt. Az OTP-részvények forgalma 9,1 milliárd forint volt. A bankpapír árfolyama 88 forinttal, 0,88 százalékkal 7465 forintra gyengült.

A Richter 1,8 milliárd forgalom mellett 655 forinttal, 1,59 százalékkal 40 500 forintra esett. Szektortársa, az Egis 2,85 százalékkal, 835 forinttal 28 510 forintra gyengült. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,01 százalékkal 980 forintra csökkent, forgalma 1,9 milliárd forint volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK