Komoly eséssel kezdtek a tőzsdék

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 738,08 pontos csökkenéssel, 28526,82 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 2,52 százalékos visszaesés. Európa összes indexe komoly mínusszal nyitott miután kedden este Amerikából átcsapott a pánik szele.
Vágólapra másolva!

A tőkepiacokon bekövetkezett negatív fordulat hatására csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén is szerdán. Borús képet mutattak az amerikai piacok kedden záráskor, aminek hatására a távol-keleti tőzsdék is lejtmenetre váltottak - mondta Orosz Dániel, a Concorde Értékpapír elemzője az MTI-nek. A szakértő ennek alapján a magyar részvénypiacon is komoly negatív korrekcióra számít.

A kereskedés elején még emelkedő amerikai tőzsdeindexek azután vettek negatív fordulatot, hogy az egyik jelzáloghitelező bejelentette, nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek, ez hatalmas zuhanást váltott ki főként a bankszektorban - fejtette ki az elemző. Orosz Dániel szerint negatív indikációt jelent az is, hogy az európai feltörekvő részvényalapokból jelentős és egységes pénzkivonás történt pénteken és hétfőn, friss tőke pedig régóta nem érkezett ezekbe az alapokba.

Esés Európában is

A nagy nyugat-európai részvénypiacok szerda reggel zuhanásszerű veszteségekkel kezdtek, a Wall Street keddi visszaesése és a nemzetközi hitelpiaci pánik elvette a befektetők kedvét a kockázatvállalástól.
a fő vesztesek a bankok voltak. A BMW 4,5 százalékkal olcsóbbodott, mert a második negyedévi eredménye elmaradt az egy évvel azelőttitől.


A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója szerda reggel 2 százalékkal 1520,1 pontra csökkent. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 szerdán több mint 129 pontos veszteséggel kezdett, és nyitás után egy órával 130,0 pontos, azaz 2,04 százalékos veszteségnél tartott. A frankfurti irányadó mutató, a DAX-30 több mint 158 pontos veszteséggel kezdett, és nyitás után egy órával 150,84 pontos, azaz 1,99 százalékos veszteségnél járt. Párizsban a CAC-40 több mint 142 pontos veszteséggel kezdett, és nyitás után egy órával 130,13 pontos, azaz 2,26 százalékos veszteségben volt.