Kötelező felelősségbiztosítás

Vágólapra másolva!
Minden magyarországi telephelyű (Magyarországon forgalomba helyezett, magyar rendszámtáblával ellátott) gépjármű üzemeltetéséhez - az üzemeltetés során okozott kár megtérítésére - érvényes kötelező felelősségbiztosítási szerződésre van szükség.
Vágólapra másolva!

A gépjármű forgalomba helyezése, rendszámtáblájának cseréje, időszakos műszaki felülvizsgálatának elvégzése előtt a kötelező felelősségbiztosítási fedezet meglétét igazolni kell. A forgalmi engedélybe és a törzskönyvbe az üzembentartóval kapcsolatos bejegyzést is kizárólag akkor lehet teljesíteni, ha a gépjármű üzembentartója érvényes felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik.

A szerződés vonatkozásában mind a biztosítókat, mind pedig a gépjárművek üzembentartóit szerződéskötési kötelezettség terheli. Üzembentartón a tulajdonos vagy, ha a forgalmi engedély ilyen bejegyzést tartalmaz, a bejegyzett üzembentartó értendő. Az üzembentartó köteles szerződéskötési ajánlatot tenni, amelyet bármelyik általa kiválasztott biztosító köteles elfogadni. A szerződéskötés feltételeit, a szerződés kötelező tartalmát a 190/2004. (VI. 8.) Korm rendelet, illetve annak mellékletei tartalmazzák. A rendeletben foglalt szabályoktól - kifejezett engedély hiányában - a felek sem a biztosított, sem a károsult hátrányára nem térhetnek el.

A szerződés megkötésére és hatályban tartására vonatkozó kötelezettség - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a gépjármű hatósági jelzésekkel történő ellátásának időpontjától a forgalomból való végleges kivonás időtartamáig terheli az üzembentartót. Ideiglenes forgalomba helyezés esetén a biztosítási szerződésnek (előzetes fedezetigazolásnak) legalább arra az időszakra kell kiterjednie, amelyre az ideiglenes forgalmi engedély és a rendszám érvényes. A biztosítás kettőtől hat hónapig terjedő időtartamig szünetel - azaz nem kell a díjakat megfizetni - ha a gépjárművet a forgalomból ideiglenesen kivonták. Az erről szóló okiratot a biztosított köteles a biztosítónak bemutatni.

A gépjármű tulajdonjogában bekövetkező változás esetén a biztosítás fenntartására vonatkozó kötelezettség és a biztosító kockázatviselése a tulajdonjog átszállás időpontjával szűnik meg. A tulajdonosváltozás tényét 8 napon belül - a szerződés másolat megküldésével - a biztosítónak be kell jelenteni.

A felelősségbiztosítási szerződés főszabályként határozatlan időre jön létre. Jogszabályban, illetve a biztosítói díjszabásban megállapított esetekben lehetőség van határozott tartamú szerződés megkötésére is. A biztosítási időszak a naptári év.

A károsult a szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó gépjárműve által vagy az ismeretlen gépjárművel okozott kárának a megtérítését a Kártalanítási Számla kezelőjével (MABISZ) szemben is érvényesítheti.

Díjfizetés, éves díjemelés

A felelősségbiztosítás díját előre esedékesen kell megfizetni. A biztosítás első díja - a felek eltérő megállapodása hiányában - a biztosítási szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díja pedig a biztosítási szerződésben (ajánlaton) megjelölt, a díjfizetés gyakoriságától függően annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díjfizetés vonatkozik. Ahhoz, hogy a biztosító kockázatviselése már a biztosítási szerződés megkötését megelőzően megkezdődjék, a biztosító vagy az általa feljogosított személy elfogadó nyilatkozata szükséges.

A biztosítási díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltével a szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a biztosított halasztást nem kapott, illetőleg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.

A biztosítók egyedi díjakat alkalmaznak. A következő évi tarifáikat legkésőbb október 30-ig kötelesek két országos napilapban közzétenni, valamint a közzétett díjaikat az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeikben és az interneten is hozzáférhetővé kell tenni. A biztosított a biztosítási év végére (utolsó napjára), azt legalább 30 nappal megelőzően a szerződést írásban, indoklás nélkül felmondhatja. A felmondás a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha az a biztosítóhoz határidőben megérkezik. Ha a biztosított nem él a felmondási jogával, a szerződés a biztosító által közzétett módosítás szerint marad hatályban.

Biztosítási fedezet igazolása

A biztosítási szerződés megkötését a biztosítási kötvénnyel vagy a biztosító által kiállított igazolólappal lehet tanúsítani. A szerződés folyamatos hatályban tartását a biztosítási díj befizetéséről szóló csekkel, illetve a biztosító által kiállított befizetési bizonylattal lehet igazolni. A gépjármű üzembentartója a kötelező felelősségbiztosítási szerződés fennállását tanúsító bizonylatot a forgalmi engedéllyel együtt kell, hogy tartsa. A járművezető közúti ellenőrzés során a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló kötvénykivonatot, a befizetést igazoló bizonylatot vagy igazolást köteles az ellenőrzésre jogosult hatóságnak (rendőrség, közlekedési hatóság) átadni.