Tatabányán 270 milliós szigetelési program indul

Vágólapra másolva!
Azok a házak pályázhattak, amelyek már kialakították a mérhető és szabályozható távfűtési rendszert, vagy a szigeteléssel együtt vállalták ezt. Eddig közel 3000 lakásban korszerűsítették a fűtést.
Vágólapra másolva!

Tatabányán 19 épületben közel 600 helyiséget érint az önkormányzat 2013-as épületszigetelési programja. Az idén megvalósuló felújítások teljes összege 270 millió forint. A társasházak korszerűsítéséhez a városi költségvetésből 116 millió forinttal járultak hozzá, mondta Schmidt Csaba polgármester.

Azok a házak pályázhattak, amelyek már kialakították a mérhető és szabályozható távfűtési rendszert, vagy a szigeteléssel együtt vállalták ezt a korszerűsítést.

Az önkormányzat a távhőszolgáltatóval közösen több éve nonprofit társaságot alapított a tömbházak fűtéskorszerűsítésének koordinálására. Költségosztással történő mérésnél 25 százalékos önerővel és 75 százalékos vissza nem térítendő, önkormányzati támogatással valósulhat meg a beruházás.

Eddig közel 3000 lakásban korszerűsítették a fűtési rendszert. A szabályozható radiátorszelepek beépítésével és a mérési lehetőség biztosításával ezekben a házakban átlagosan 30 százalékkal csökkent az energiafelhasználás, a most elvégzett szigetelésekkel az energia-megtakarítás aránya emelkedhet.

Tatabányán 22 ezer lakásban biztosít távfűtést az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltató.