Értelmetlen a gázolaj kisebb adója

2014.08.06. 12:15

A jogszabályalkotóknak fel kellene hagyniuk a dízelüzemű autók előnyben részesítésével a benzinnel működőkkel szemben, mivel azok szennyezőbbek a benzineseknél - áll az OECD tanulmányában.

Mintegy 3,5 millióan halnak meg évente a légszennyezés következtében világszerte - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből. Az OECD tanulmánya szerint a légkörbe jutó szennyezőanyagok mintegy 50 százalékáért a közúti közlekedés felelős. Ennek túlnyomó részét, 90 százalékát a dízelüzemű járművek bocsátják ki.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Svájc kivételével azonban minden OECD-tagország kevesebb adót vet ki a dízel üzemanyagra mint a benzinre - hívják fel a figyelmet a tanulmányban.

Nálunk is kisebb az adó

Ebbe a körbe tartozik Magyarország is, jelenleg az ólmozatlan benzin jövedéki adója 120 forint literenként, a gázolajé pedig 110,35 forint – mondta lapunknak Szük Balázs, a PwC Magyarország szakértője. A szakértő arról is beszélt, hogy az energiatermékekre vonatkozó irányelv módosítása már régóta napirenden van, és 2011-ben el is készült a módosításának egy változata.

Ennek az volt a lényege, hogy a jövedéki adó mértéke arányos legyen a termékek energiatartalmával és szén-dioxid kibocsátásával. Ez a gázolaj erőteljesebb adóztatását jelentette volna. A kezdeményezést akkor nem támogatta az Európai Parlament. A szakértőnek nem volt tudomása arról, hogy az uniós irányelv módosítása a közeli jövőben várható lenne, bár a terv továbbra is az EU napirendjén van.

Nincs környezetvédelmi indok

E régi témát melegíti most föl az OECD friss tanulmánya, amelyben rámutatnak, a dízel kedvezőbb adóztatására nincs megfelelő környezetvédelmi magyarázat, mivel a dízelüzemű járművek több szén-dioxidot bocsátanak ki literenként, mint a benzinnel működők, továbbá a dízelből több szálló por és nitrogén-dioxid kerül a levegőbe, amelyek a szervezetbe kerülve többek között tüdőrákot, asztmát és szívproblémákat okozhatnak.

Az újonnan gyártott járművekre vonatkozó szennyezőanyag-kibocsátási előírások jóval szigorúbbak, mint korábban, azonban sokkal több dízelüzemű autót is gyártanak, ami további légszennyezéshez vezet. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az autógyártók által közölt kibocsátási adatokat tesztüzemmódban rögzítették, ami nagyban alatta marad a járművek valós kibocsátásának.

A tanulmány készítői több ajánlást fogalmaznak meg a légszennyezés visszaszorítására a kormányzati szereplők számára. Így például a jogszabályalkotók felhagyhatnának a dízelüzemű autók előnyben részesítésével a benzinnel működőkkel szemben, továbbá szigorúbban szabályozhatnák a tesztkörnyezetnek a valós használathoz való igazodását az autógyártók kibocsátás-mérése során.