130 milliót kerestem a gorillák földjén

Afrika a világ befektetőinek kincsesbányája lett. Igaz, a busás haszonból továbbra is kell testőrökre költeni, de akiben van egy kis vagányság,  mesésen meggazdagodhat. A kontinens nem egységes, de több helyen bővül a középosztály, és a gazdasági növekedés már egyáltalán nem csak a mesés nyersanyagvagyonra támaszkodik. A fejlődés azonban viszonylagos. Afrika ott lehet most, ahol Kína húsz-harminc éve, és Szeremley Huba szerint - aki negyven-ötven éve kezdett üzletelni Afrikában - semmi sem lett jobb, csak a civilizáció tönkretette azt, ami korábban jó volt.

"Elképesztő, mi van Kongóban. Belevágtam egy útépítésbe, a közel 12 kilométeres szakasz önköltségi áron 360 ezer dollárba (80 millió forint) került, és 960 ezer dollárt (210 millió forint) számláztam ki. Ki is fizették" - meséli egy negyvenes évei elején járó magyar vállalkozó, aki irigyei és üzleti pozíciói védelmében név nélkül mesélt legutóbbi sikereiről az [origo]-nak.

Az üzletember néhány hetente elrepül a sokáig Afrika egyik legelmaradottabb országának számító Kongói Demokratikus Köztársaságba, mert - bár ottani tárgyalásait fegyveres testőrökkel intézi, barátnőjét pedig eszébe nem jutna magával vinni -, úgy látja, az egyenlítőtől délre rejlenek a jövő bombaüzletei.

Ő ugyan kis hal a világ befektetőinek a térképén, amelyre Afrika nem olyan régen került fel újra a gyarmatosítás után, de az a több mint 100 millió forintos profit, amit egyetlen üzleten szerzett, sejteti a nagy halak motivációit is. Ez utóbbiak leginkább a kínai befektetők, akik az elmúlt tíz évben lerohanták a kontinens néhány országát, és egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a kontinens javaiból.

Ugranak az oroszlánok

Akinek befektethető pénze van, az ma nem akar kimaradni a jóból, főleg, amióta sokan már-már úgy tekintenek Afrikára a világban, mint a következő Kínára. Bár a kontinenst semmilyen tekintetben nem lehet egységesen kezelni (a különbségek országok között és országokon belül is óriásiak), az utóbbi tíz év gazdasági mutatói sok helyütt igen impozánsak.

Afrika teljes gazdasági teljesítménye (GDP) 4,5 százalékkal nőhet az idén, jövőre pedig további 4,8 százalékkal, de igazából nem ez az összevont adat az, amely a legjobban érzékelteti a robbanásszerű fejlődést. Érdemes megnézni a nyugat-afrikai Ghána és a délen fekvő Mozambik közötti területet, a szubszaharai térség gazdasági növekedésével ugyanis ma nehéz felvenni a versenyt.

http://static.origos.hu/adsminisites/infografika/afrika/Africa_GDP_Map.html

A Világbank adatai alapján itt körülbelül egy tucat ország GDP-je nőtt az elmúlt tíz évben minimum hat százalékkal, nem véletlenül nevezi az angolszász sajtó ezeket az országokat oroszlángazdaságoknak. Ghána és Ruanda például gyorsabban fejlődött, mint Dél-Korea, Tajvan és több ázsiai kistigris. Etiópia, amely sokáig az éhínség szinonimája volt, anélkül bővült évente tartósan 10 százalék feletti ütemben, hogy sok afrikai országhoz hasonlóan óriási arany- vagy olajkészleteken ülne. Az ország viszont ma már a világ tizedik legnagyobb élőállat-exportőrének számít.

Etiópia példája is mutatja, hogy Afrika nem pusztán a föld alatt rejtőző kincseknek vagy az óriási, kihasználatlan földterületeinek köszönheti a fejlődését, még akkor is, ha ez sem egy elhanyagolható tényező. A világ aranytartalékának durván a fele, a gyémántkészleteknek körülbelül a harmada Afrikában van, és ezeket óriási rézlelőhelyek, nyugaton pedig rengeteg olaj is kiegészítik, de ez nem újdonság. Ezek a kincsek mindig is ott voltak - az Economist által nemrégiben megszólaltatott szakértők ezért úgy számoltak, hogy a mostani fellendülésnek legfeljebb a harmadát adja ez a tényező.

Masírozó katonák

Az adatokban jól látható fejlődés mögött a korábbiakhoz képest nyugodtabb és stabilabb a helyzet. Mindez persze erősen relatív, mert bár sok országban már nem dúl polgárháború és demokratikus választásokat is tartanak, a Kongóba (valamint Közép- és Dél-Afrika több országába is) sűrűn járó vállalkozó szavaival élve "ez még nagyon nem az igazi". Ő legalábbis nem tartja különösen romantikusnak a helyet, ahol tudomása szerint naponta 500 nőt megerőszakolnak a férfiak, nincs közvilágítás, katonák masíroznak az utcákon, és ha valaki nem áll félre, kaphat egyet puskatussal a fejére.

Ottani fogalmak szerint azonban mégiscsak javul a helyzet. Emiatt merészkedik mind több befektető a kontinensre, emiatt van nagyobb esélyük a vállalkozásra a helyieknek is, és például a nyersanyagokból származó bevétel is ezért tud jobban hasznosulni. A pénz nagyobb része feltehetően továbbra is egy szűk elit kezébe kerül, Kongót ismerő forrásunk helyi információk alapján úgy becsülte, hogy az ország GDP-jének a felét 20 ember vághatja zsebre. Közben mégis javul az infrastruktúra, épülnek az utak és terjed a technológia, így a széles tömegeknek is csurran-cseppen a jólétből.

"Ennyi szenvedést, mint ma, még nem hordott a hátán a Föld"

Nagyon sokat lök a kontinensen az is, hogy szélesedett a felvevőpiac: tíz évvel korábban az úgynevezett BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) még csak 1 százaléknyit képviseltek az afrikai kereskedelemből, ma 20 százalékot, és a prognózisok szerint 2030-ra már a külkereskedelem fele ezekkel az országokkal zajlik. Ha tehát Kína és India gyarapszik, akkor Afrika is hízik, igaz, bőven van honnan.

Csirkeketrecek és koldusok

Közel egy évtizedes lendület után azonban az egy főre jutó GDP még mindig igen alacsony: a fekete-afrikai országokban (lásd a térképet) durván a tizede a magyarországinak (nálunk 14 ezer dollár körül van), Észak-Afrikáé pedig körülbelül a negyede. Afrika ma ott tart, ahol Kína és India volt húsz-harminc évvel ezelőtt - állapította meg nemrégiben a Világbank, miközben arra is felhívta a figyelmet, hogy a tömeges szegénység felszámolásához ennél is magasabb, tartósan 7 százalék feletti átlagos GDP-ütemre volna szükség.

"Én nem tudom, milyen számok ezek, de azt látom, hogy ennyi szenvedést, mint ma, még nem hordott a hátán a Föld" - fakadt ki az [origo] megkeresésére Szeremley Huba milliárdos borász, aki a vagyonának a nagy részét Nyugat-Afrikában (egy nigériai csirkefarmon és energiaprojektekkel) alapozta meg a hetvenes években. Először 1968-ban járt a kontinensen, utoljára néhány hete, és - GDP-adatok ide vagy oda - egyetlen dolgot sem tud megnevezni, ami ma jobb lenne, mint évtizedekkel korábban.

A hatvanas-hetvenes években például nem látott koldust és hajléktalant, az ottaniak fel sem tudták fogni, mit jelentenek ezek a szavak, mert nagy családokban, nagy közösségekben éltek. A ma a Balaton-Felvidéken gazdálkodó 72 éves borász haragszik a civilizációra, ennek tudja be, hogy a közösségeket szétverték, az emberek ma csirkeketrecekben, városi gettókban laknak. "Már nem is földi élőlények, és nemsokára kannibálok lesznek, mert nincs aki a földet művelje" - vázolja a szerinte visszafordíthatatlan folyamatot, amely ráadásul nemcsak Afrikát, hanem az egész Földet sújtja.

A vagyoni különbségek pedig óriásiak - Kurucz Imre pilóta, aki az elmúlt hét évét különböző afrikai országokban töltötte, nap, mint nap ezt tapasztalta. Legjobban Csádot, Dél-Szudánt, a Közép-afrikai Köztársaságot, a Kongói Köztársaságot és a Kongói Demokratikus Köztársaságot ismerte meg, Afrika talán legelmaradottabb vidékeit. Sokmilliós terepjárók és koldusok együttesét látta, gazdagokat, akik generátorral tudják felszerelni a házaikat, és kunyhóban nyomorgókat, akiknél az áram- és vízellátás "olyan, amilyen". Mobilja viszont - sivatagon innen és esőerdőn túl - szinte mindenkinek van, még a legszegényebbeknek is (az Economist szerint egymilliárd emberből 600 milliónak) - óriási az olcsó kínai telefonok felvevőpiaca.

Kilencvenkilenc százalék kínai

A fejlettebb országokban azonban Kurucz Imre is érzékelte azt, ami az optimista gazdasági prognózisok bázisát adja: a kialakuló középosztályt. Az Afrikai Fejlesztési Bank azokat tekinti középosztálybelinek, akik 2-20 dollárt (500-5000 forintot) elköltenek naponta - becslésük szerint ma körülbelül 326 millióan vannak. Ez az afrikai népességnek már több mint a harmada (tíz évvel ezelőtt még legfeljebb a lakosság negyede költött ennyit).

A középosztály tehát folyamatosan szélesedik, és, mint Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke, a Globimpex Zrt. vezérigazgatója mondja, ez a külföldi befektetőknek, főleg a kínaiaknak köszönhető. Az összesített adatok alapján ugyan az Afrikába évente beáramló mintegy 60 milliárd dollárnak még csak a tizedét teszi ki a kínaiak pénze, de az arány gyorsan nő, és pont azokra az országokra koncentrálódik, amelyek nyersanyagban a leggazdagabbak vagy politikailag a legbizonytalanabbak, ezért a fejlett világ befektetőinek túl kockázatosak.

Az általa ismert adatok szerint csak a kínaiak évente 1000-1200 kilométernyi autópályát építenek, óriási vasúti beruházásokban érdekeltek, és mivel kell nekik a nyersanyag, cserébe bányászati koncessziós jogokat kérnek. Afrika több országában azonban örülnének a magyar befektetőknek is, állítja Balogh Sándor, mert szerinte még sok helyen emlékeznek a Globus konzervre, az Ikarus buszra, a szocializmus évei alatt virágzó magyar-afrikai kapcsolatokra, és mert vidám fickóknak tartanak minket, akik ráadásul nem is voltak a gyarmatosítóik. Kongót ismerő forrásunk szerint is mind többen nyitnának a magyarok irányába, mert a kínaiak "már nagyon sokan és mindig együtt vannak, és egyáltalán nem vegyülnek a helyiekkel".

Szerintük a kapcsolatait most keletre tágító magyar kormány így jó esélyekkel nézhet délre is, ehhez azonban gyorsan kellene cselekednie (valamit egyébként már mozgolódik, erről itt olvashat bővebben). Mivel az egykor magyar egyetemeken tanuló és az országot kvázi második hazájának tekintő 50 ezer afrikai diák közül már 15 évvel ezelőtt hazament az utolsó is, Balogh Sándor úgy látja, hogy az egykori kapcsolatok felélesztésével a 24. órában vagyunk, holott erre most gazdasági kényszerből is óriási szükség volna.

Csányi visszavonul, de figyel

Csányi Sándor, Magyarország leggazdagabb embere is izgalmas terepnek tartja Afrikát, jóllehet az OTP vezérének agrárcége, a Bonafarm Csoport átmenetileg éppen visszavonulót fújt Zambiában. Hiába nyert meg egy hatalmas privatizációs pályázatot, mint az OTP sajtóosztályától megtudtuk, mostanra letett a Nansanga régiót érintő projekt megvalósításáról, és erről tájékoztatta a zambiai hatóságokat is. A zambiai kormányzattal folytatott egyeztetések - az országban lezajlott elnökválasztást követően - ugyanis megrekedtek, és egyelőre nem is folytatódtak, de ez nem jelenti azt, hogy tulajdonos végleg feladta volna afrikai terveit. Más beruházási lehetőséget is megvizsgálnak, "mivel a fekete kontinens egyes régióinak az adottságai rendkívül kedvezők a mezőgazdasági tevékenységekhez" - erről Csányi Sándor az [origo]-nak adott válaszok szerint személyesen is meggyőződött az elmúlt években.