Kávés fine dining a Nespresso Atelier-n

Vágólapra másolva!
Hogyan tudtak együtt dolgozni az olasz és a magyar séfek?
Vágólapra másolva!

A fine dining és a kávé összefonódásáról szólt a Nespresso Atelier hétvégéje. Ez az esemény Michelin-csillagos séfek, elismert bor-, kávé- és koktélszakértők találkozója, ahol közösen hoznak létre kávés ételeket és italokat. A három napos esemény csúcspontja az a korábbi cikkünkben bemutatott nyolccsillagos vacsora, amelyen hazánk legjobbjai mellé két olasz sztárséf is csatlakozott, hogy összesen nyolc Michelin-csillag birtokában alkossanak felejthetetlen kávés ételeket. De mit adott a Nespresso Atelier a résztvevőknek? A házigazdák és szakértők élményeikről meséltek.

„A rendezvény maguknak a séfeknek és szakértőknek is különleges élményt jelentett, nemcsak a vendégeknek. "Óriási élmény volt számomra a Nespresso Atelier több szempontból is. Egyrészt hiába ismertem a séfeket korábbról, a rendezvényen új oldalaikról szinte újra megismerhettem őket. Fantasztikus ennyi különféle egyéniséget, alapanyagot, jellegzetes stílust együtt, egymással mesterien összehangolva látni. Hiszen bár mindannyian másik étteremből jöttek, mindenkinek ugyanaz a szenvedélye, ugyanazért hoz áldozatokat. Emellett a Nespresso Atelier nagy erejét mutatja, hogy itt tényleg barátokként dolgoznak együtt a mesterszakácsok, és semmi nem arról szól, épp kinek az ételét esszük, hanem az együtt főzésről. Azzal pedig, hogy külföldi szakembereket is meghív a Nespresso, a magyar konyhát még nemzetközibbé teszik, és ez igen jó reklám a hazai gasztronómiának." – mondta Gianni Annoni, az esemény házigazdája.

"Zseniális volt, én nagyon élveztem az egész rendezvényt. Az eseménysorozat egyik házigazdájaként összesen 8 alkalmon voltam ott, és mindig más és más közönség vett részt a brunchokon, ebédeken és vacsorákon. De napszaktól és fogásoktól függetlenül az összes vendég nagyra értékelte az eseményt. Megérdemelte a dicséretet a teljes gasztro szakértői gárda: tényleg mindent beleadtak a séfek és a bor-, koktél-, kávészakértők is, szerintem zseniális ízeket csináltak mindannyian - az olaszok és a magyarok is, és nem csak a Michelin-csillagosok. Én úgy gondolom, itt minden mesterszakács elérte a
csillagos eget étel-, íz- és tálalási tudásával is." - nyilatkozott a nyolccsillagos vacsorán Schiffer Miklós, a Nespresso Atelier házigazdája.

Forrás: Nespresso

"Mindenhol a klasszikusra törekedtem; az adott ételekhez illeszthetően a világ legjobbját választottam, legyen az új-zélandi savignon blanc vagy épp német rizling. Ezekkel pont azt a komplexitást vittem be az ételekbe, amivel kikerekedtek az ízek. Egy példa volt a carnaroli rizsből készült rizottó mangalicával, gesztenyével és Livanto-val. Ha egy borszakértő egy fehér színű, fehérboros rizottóhoz tervez vörösbort adni, 100-ból 99-nek megremeg a keze. De mivel az egész ételhez tartozott egy jus, amely egy izgalmas, gombás karaktert hozott a fogásba, azt a vörösbor még hangsúlyosabbá tudta emelni. Volt, aki azt mondta, legszívesebben ráöntötte volna a bort az ételre, annyira illett hozzá. Ez pont azt mutatja, hogy a Nespresso Atelier fogásai nem egy-egy ételből és borból álltak, hanem egy összefüggő valamiből, tökéletesen megkomponálva." – tette hozzá Fiáth Attila borszakértő, Master of Wine jelölt.

„Nekem a legnagyobb élmény az volt, hogy láthattam és részesévé válhattam annak, ahogy a séfek egymást segítették étteremtől, konyhától és nemzetiségtől függetlenül. Sőt, talán hihetetlen, de szakmai titkainkat is megosztottuk egymással és a vendégekkel. Így állt össze a több különböző stílus és egyéniség egy igazán kerek egésszé.” – összegezte az Atelier élményeit Barna Ádám.

További információkat ITT talál.

Forrás: Nespresso

Forrás: Nespresso

A két Michelin-csillagos Nicola Portinari étele: Kacsamell carpaccio, brokkoli, karórépa, Dulsao do Brasil kávé