Egyedi ajánlatot kaphatnak a kkv-k az E.ON-tól

Vágólapra másolva!
A gáz ára emelkedik, érdemes személyre szabott ajánlattal biztosítani az ellátást. A gázszámla olyan költség egy vállalkozás számára, amit teljes egészében nem lehet megspórolni. Egy jó szerződéssel azonban el lehet érni, hogy még magasabb szolgáltatási színvonalat kapjunk a pénzünkért. Ez ráadásul a most még egyetemes szolgáltatást választó kisebb cégek számára is elérhető megoldás.
Vágólapra másolva!
Forrás: EON

A földgáz nemzetközi nagykereskedelmi ára jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban és a világpiaci tendenciákat figyelembe véve jelenleg nem látszik olyan tényező, mely hirtelen és tartós áresést eredményezne.

Kritikus szintre csökkentette az európai gáztárolók készleteit a február végén az egész kontinensre Szibéria felől betörő rendkívül hideg időjárás. Ráadásul Angliát váratlan hideghullám sújtotta április második felében is, így a tradicionális betárolási szezon elején folyamatosan el kellett használni a tárolókban található maradék gáz mennyiséget. Ezt követte az egész nyáron jellemző rekordmeleg, ami növelte a villamosenergia-felhasználást, miközben a szén- és atomerőművek termelését is megnehezítette, mivel azok hűtési problémákkal küszködtek. Így a tárolók feltöltése helyett a gáz egy részét áramfejlesztésre használták, ami tovább növelte a hosszútávú gázárakat. 3 és fél éves csúcsot ért el a jövő évi, ún. TTF* gáz ára az elmúlt időszakban, ami a tavalyi időszakhoz képest 60 (!) százalékos emelkedést jelent.

Összességében tehát tartósan magas gázárakkal számolhatunk az idén télen, ami komoly terhet jelenthet a fogyasztóknak, így a kisvállalkozásoknak is.

Az eon.hu/uzleti-gaz oldalon bárki kérhet személyre szabott ajánlatot, ehhez nem kell mást tenni, mint néhány alapadatot megadni. Mivel egyedi ajánlat készül minden ügyfélnek, a szolgáltató fogyasztási adatot is bekér az alapvető kapcsolattartási információkon túl. Az ajánlatkérés a weboldalon keresztül történik, vagyis nem kell papírmunkával vagy sorbaállással bajlódni. A beküldött ajánlatkérésekre az E.ON munkatársai három munkanapon belül válaszolnak, majd elküldik a konkrét árajánlatot.

Ne rettentse vissza a leendő ügyfeleket a szerződéskötéstől, hogy a váltás esetleg bonyolult vagy idegőrlően lassú lesz. Az E.ON ugyanis átvállalja a teljes adminisztrációt. Vagyis a vállalkozásnak csak le kell szerződnie, az E.ON munkatársai pedig elintézik a váltást.

Az új ügyfelek saját kapcsolattartót is kapnak, így az ügyintézés az első pillanattól kezdve egyszerű és gördülékeny lesz. A régi szerződés lejártakor új szerződést is készít a szolgáltató, vagyis ha az ügyfél elégedett a szolgáltatással, nincs más feladata, mint aláírni az új megállapodást. Az E.ON a gázszolgáltatás mellett áramszolgáltatást is nyújt, vagyis adott esetben e kettőt is összekapcsolhatja az ügyfél.

*A TTF Európa legfontosabb és leginkább likvid elszámolási pontja Hollandiában.