Lefoglalhatók a takarékbetétek

Vágólapra másolva!
Jövő ősztől a követelés végrehajtása érdekében a végrehajtók könnyebben juthatnak információhoz egyebek mellett a földhivatalok, a cégbíróságok, a rendőrség, a társadalombiztosítás, különböző pénzügyi intézmények, bankok adatbázisából, ha az Országgyűlés elfogadja a végrehajtási törvény módosítását. A tervezet szerint lefoglalhatók lennének a takarékbetétek, magánszemély is kérhetne banki inkasszót. Az önkényes lakásfoglalók kilakoltatásáról szóló határozatot pedig a bíróságnak öt munkanap alatt kellene meghoznia.
Vágólapra másolva!

Ha az Országgyűlés idén ősszel elfogadja a kormány törvényjavaslatát, akkor várhatóan jövő ősszel lép hatályba a végrehajtási törvény módosítása. A javaslat szerint a bankszámlával rendelkező magánszemélyek is élhetnének a banki inkasszó lehetőségével. Erre a jelenlegi szabályok szerint csak a pénzforgalmi számlával rendelkezők, főleg cégek közötti kapcsolatban van lehetőség - tudta meg a Népszava Juhász Edittől, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettesétől. A törvénymódosítás tervezete szerint a cégbíróságok is nyilvántartanák a cégek bankszámlaszámait, hogy egy esetleges végrehajtás esetén a jogosultak gyorsabban hozzájuthassanak a pénzükhöz. A tervezet feloldaná a takarékbetétek végrehajtás alóli mentességét is, így az eljárás során azok is lefoglalhatók lennének.

Az új jogszabály bevezetné az előzetes eljárás fogalmát. Eszerint ha a jogosult a végrehajtás elrendelése előtt információt szeretne szerezni a kötelezett vagyoni helyzetéről, felkeresheti a végrehajtót, aki különböző adatbázisokban utánanézhet az adós anyagi helyzetének. A végrehajtó információhoz juthatna egyebek mellett a földhivatalok, a cégbíróságok, a rendőrség, a társadalombiztosítás, különböző pénzügyi intézmények, bankok adatbázisából. Egyébként a jelenlegi jogszabályok szerint is van erre lehetőség: végrehajtónak a bankok kötelesek kiszolgáltatni a kért adatokat.

A tervezett módosítás szerint ötszázezer forintig terjedő rendbírsággal sújthatnák a végrehajtási eljárást akadályozókat, akik például nem engedik be a végrehajtót a lakásukba, megtagadják a végrehajtáshoz szükséges információ közlését. Ugyanakkor a végrehajtandó követelés nem teljesítése önmagában természetesen nem adhatna alapot a bírságolásra. A bírságot a végrehajtó indítványára a bíróság szabná ki.

A módosítás szerint ingatlan esetén a végrehajtási igényt soron kívül be kell jegyezni a telekkönyvbe, megakadályozandó az adott lakás, ház értékesítését. A tervezet szerint egyébként lefoglalás esetén a zálogjogosultakat is értesítenék, hogy a végrehajtásban ők is érvényesíthessék a lefoglalt vagyonra mint zálogtárgyra vonatkozó igényüket.

A jelenlegi szabályozás szerint a végrehajtás során, a lakóingatlanok értékesítésekor a kikiáltási árat - amely a megállapított becsértékkel azonos összegű - vevő hiányában maximum ötven százalékkal lehet csökkenteni. A módosítás szerint, ha az adósnak az eladásra szánt ingatlanon kívül nincs hol laknia, maximum harminc százalékkal csökkenthetnék az eladási árat. Hogy az ingatlanokat ne jóval az áruk alatt adják el, hogy megakadályozzák az esetleges visszaéléseket, a törvénymódosítás pályáztatásos rendszert is bevezetne. Az adott ingatlant tehát nemcsak árverésen, hanem pályázati úton is lehetne értékesíteni.

Önkényes lakásfoglalók ügyében a bíróságoknak az ingatlantulajdonos kérésére a kilakoltatásról öt munkanap alatt dönteniük kell. A végrehajtónak három munkanapon belül kézbesítenie kell a határozatot a kötelezett részére. Az illetőnek a lakás elhagyására további két nap áll a rendelkezésére. Ha a kilakoltatásban gyermekek is érintettek, akkor a gyámhatóságot is értesíteniük kell a végrehajtóknak.

Pungor András

(Népszava)