A tervezettnél később válik fizetős sztrádává az M7-es

Vágólapra másolva!
Információink szerint az eredeti tervekkel ellentétben 2002 januárjában nem válik fizetőssé az M7-es autópálya teljes szakasza. A díjszedés előreláthatólag csak a Budapest-Székesfehérvár szakaszon kezdődik majd meg, mivel az építkezésért felelős Nemzeti Autópálya Rt. pénz és idő hiánya miatt csupán a Székesfehérvárig tartó pályaszelvényt tudja majd az előírt időpontra helyreállíttatni. Az M7-es átépítése ugyanis becslések szerint 50-60 milliárd forintba kerülne, az pedig a szakértők szerint szinte kizárt, hogy a kormányzat egyetlen év alatt ekkora összeget költsön csak erre a sztrádára.
Vágólapra másolva!

Elhúzódhat az M7-es autópálya felújítása, ugyanis információink szerint az ÁPV Rt. - a privatizációs bevételek elmaradása miatt - nem tudja a kormányhatározatban előírt augusztus 31-i időpontig átutalni a sztrádaépítések finanszírozásával megbízott Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) az útépítésekhez beígért 32 milliárd forint második, 14 milliárd forintot kitevő részletét. Így az MFB-nek sem áll majd módjában tőkejuttatás formájában továbbadni az összeget az építési munkálatok irányítását végző Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nek, s emiatt az autópálya-társaság - korábbi ígéretével ellentétben - szeptember elején sem kezdheti meg "teljes gőzzel" az autópálya átépítését. Vagyis ismét elhalasztják a jelentősebb felújítási munkálatok elvégzését, a nagyobb "beavatkozásokra" várhatóan már csak jövő tavasszal kerülhet majd sor. (Az eredeti ütemterv szerint még tavaly el kellett volna kezdeni a pálya helyreállítását, ám az építkezés elindítását - forráshiány miatt - többször is későbbi időpontra tolták.)

Értesüléseink szerint az ÁPV Rt. az eredetileg kijelölt időpontnál két hónappal későbbre, október végére tenné a pályaépítésekhez szükséges pénz kifizetését. A halasztás időtartama azonban a fizetési határidőt előíró kormányrendelet módosításakor még változhat.

Tarnóczi László, az MFB szóvivője úgy véli: az ÁPV Rt. késedelmes fizetése nem hátráltatja az autópálya-program végrehajtását, és nem késlelteti az M7-es autópálya rekonstrukcióját.

Más források szerint viszont jelentős problémákat okozhat a pénzhiány, mivel az építkezések elindításakor az NA Rt.-nek előleg címén át kell utalnia a kivitelezést végző vállalatok számára az építési költség tíz százalékát. Az M7-es pálya teljes felújítása becslések szerint 50-60 milliárd forint kiadással jár majd. Így az NA Rt.-nek több milliárd forinttal kell rendelkeznie az építkezés kezdetekor, s a beruházás ideje alatt folyamatosan utalnia kell az elvégzett munkák ellenértékét.

Az autópálya-társaság pénztárcája azonban kiürülőben van. A kormányzat az ÁPV Rt. privatizációs bevételeiből kívánta finanszírozni az idei sztrádaépítéseket, a privatizációs szervezetnek augusztus végéig 32 milliárd forintot kellett volna két - egy 18 és egy 14 milliárd forintos - részletben átutalnia az MFB-nek. A pénzintézet az első részletet az előírt időben megkapta, és ebből 15 milliárd forintot - többszöri tőkeemelés formájában - átadott az NA Rt.-nek. Az összeg döntő hányadát azonban az autópálya-vállalat már felhasználta, hiszen csaknem kilencmilliárd forint előleget kellett fizetnie az M3-as autópálya továbbépítését végző Betonút-Vegyépszer konzorciumnak, mintegy hárommilliárd forint előleget pedig a szekszárdi Duna-híd és a polgári tiszai átkelő kivitelezési munkálataival megbízott Vegyépszer-Ganz Acélszerkezet vállalatcsoportnak. Vagyis a cég - mivel az előlegkifizetések mellett egyéb kiadásai is voltak - már nagyrészt felélte a tőkéjét. Ezért újabb tőkeinjekció nélkül nem lesz képes a korábban tervezett lendülettel elindítani az M7-es pálya átépítését.

Az NA Rt. től megtudtuk: az M7-es felújítását hét szakaszra bontotta a sztrádavállalat, idén azonban már feltehetően csak két kisebb felújítási projekt elindítására lesz elegendő idő és pénz. A tervek szerint ebben az évben csupán a Székesfehérvár-Budapest szakaszon az autópálya főváros felé tartó sávjai melletti leállósávot is átalakítják majd forgalmi sávvá, illetve felújítanak két autópályahidat. A munkálatok előreláthatólag szeptember végén kezdődnek és október elejére fejeződnek be. Lehetséges kivitelezőként a Betonút-Vegyépszer konzorcium neve merült fel.

Szakértők szerint ma már szinte bizonyos, hogy a tízéves autópálya-fejlesztési programban rögzített 2002. Január 1-jei időpontra nem készül el az NA Rt. az M7-es teljes felújításával, hiszen egy év alatt már csak műszaki okokból sem lehetséges helyreállítani a mintegy száz kilométer hosszú autópályáját. Emellett az is kétséges, hogy egyetlen esztendő alatt lesz-e elegendő pénz a hozzávetőleg 60 milliárd forintos beruházás finanszírozására. Vagyis szinte kizárt, hogy a kormányzat jövőre csak az M7-es autópályára 60 milliárd forintot költ majd el - vélik a szakemberek -, hiszen az eddig eltelt két évben az ország összes autópályájára mindössze 15 milliárd forint jutott.

A Nemzeti Autópálya Rt.-hez közel álló források szerint 2002 elejére legfeljebb a Budapest-Székesfehérvár szakasz felújítására lesz mód. Emiatt az eredeti tervekkel ellentétben két év múlva nem válik majd fizetőssé az M7-es teljes szakasza. A legújabb elképzelések szerint 2002 januárjától a pályán csak az addig felújított szakaszon, Budapesttől Székesfehérvárig szednek majd útdíjat az autósoktól. A sztrádára az M1-es és az M3-as autópályákon használatos matricák lesznek majd érvényesek.

(Népszava)