Vágólapra másolva!
Remélhetőleg a tárcaközi egyeztetésen az a vélemény alakul ki, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) tervezeténél kevésbé radikális mértékben csökkenjen jövőre a lakástakarék-pénztári befizetések után biztosított állami támogatás mértéke - nyilatkozta szerdán Gergely Károly, a Lakástakarék-pénztárak Egyesületének elnöke.
Vágólapra másolva!

- A megtakarítások után járó, jelenleg 30 százalékos állami támogatás kismértékű csökkentését elfogadjuk, ám a PM által javasolt, 20 százalékra apasztott támogatás már az új ügyfelek büntetése lenne - hangsúlyozta az egyesületi elnök. Gergely Károly bízik abban, hogy a gazdasági tárca a számukra is elfogadható 25 százalék körüli mérték mellett foglal állást. A takarékoskodók érdekében az egyesület erőteljesen lobbyzik, levelet írtak valamennyi érintett tárca miniszterének és államtitkárainak.

- A kormányzatnak jobban kellene értékelnie és támogatnia az előtakarékoskodókat, akik 4 év után juthatnak csak a kedvezményes hitellel növelt pénzükhöz - mutatott rá Gergely Károly. Különös tekintettel arra - mondta az elnök - hogy a lakástakarék-pénztárak ügyfélkörének legnagyobb részét az a szerényebb jövedelmű réteg alkotja, amelyik kiszorul a banki ingatlan-finanszírozásból.

Az egyesület elnöke indokoltnak tartaná, ha az állami támogatás évek óta változatlanul évi 36 ezer forintos maximumát 50 ezer forintra emelnék. Érthetetlennek és logikátlannak nevezte a felső korlát 24 ezer forintra javasolt csökkentését, különösen, ha ez a pénzügyi tárca 20 százalékos javaslatával társul.

- A lakástakarék-pénztárak létjogosultságát bizonyítja, hogy mára a lakosság 6 százalékára, 600 ezer főre duzzadt az ügyfélszám, és tetemes, 350 milliárd forintos szerződésállomány halmozódott fel ezeknél a szervezeteknél - mutatott rá a pénzintézeti vezető. Gergely Károly elmondta: 2001-ben, a minimális 4 éves megtakarítási idő elteltével az első ügyfelek már hozzájuthatnak állami támogatással növelt megtakarításaikhoz és a kedvezményes, 6 százalékos kamatozású hitelhez. A várakozások szerint jövőre 40-50 milliárd forintot utalnak ki az ügyfeleknek.

- A szervezetek egyenletes fejlődésének alapfeltétele, hogy a vonatkozó szabályok ne változzanak drasztikusan. A Pénzügyminisztérium előterjesztése miatt azonban előfordulhat, hogy novemberben és decemberben ugrásszerűen megnő az újonnan szerződést kötők száma, ami jövőre, a tervezett módosítások hatályba belépése után jelentősen visszaeshet - figyelmeztetett Gergely Károly.