<P>Beindult a vegyipari fellendülés</P>

Vágólapra másolva!
Hosszabb megtorpanás után ismét megindult a vegyipar növekedése - ez derül ki a Magyar Vegyipari Szövetség nemrégiben elkészített összeállításából -, bár az ágazat termelése a tíz évvel ezelőttinek még mindig csak 80 százalékát éri el. A fejlődést mindenesetre támogathatja az a 257 milliárd forint, amit a cégek az elmúlt másfél év alatt fejlesztésre költöttek - nyilatkozta lapunknak Bondár László, a szövetség főtitkára.
Vágólapra másolva!

A vegyipar értékesítése az első fél évben (1999 hasonló időszakához viszonyítva) összehasonlító árakon 7,1 százalékos növekedést mutat, elérve a 795 milliárdot. Ebből 57 százalék belföldön, 43 százalék pedig a külpiacokon realizálódott. A kőolajárak megugrására, az 1999. évi alacsony exportárakra, illetve kisebb részben a kereslet növekedésére vezethető vissza az a tény, hogy mintegy 40 százalékkal nőtt a vegyipari árindex.

A szűkebb értelemben vett vegyipar és a statisztikailag külön kezelt gumi- és műanyagipar termelése az év első felében közel azonosan fejlődött. A vegyi anyagok és termékek előállítása 17,7, a gumi- és műanyag termékeké 17,2 százalékkal növekedett. A vegyiparban tavalyhoz képest jelentősen - 31 százalékkal - nőtt a műtrágyatermelés, továbbá - 32 százalékkal - a műanyag alapanyagok gyártása. A gyógyszeripari termelést még mindig a csökkenés jellemezte, bár az adatok szerint az 1999. évi 20 százalékkal szemben ez már csak közel 3 százalékos nagyságrendű. A termelés szempontjából a kedvezőtlen helyzetű szakágazatok között található a kőolaj-feldolgozás is: itt egyszázalékos a visszaesés az első félévben.

A féléves adatok azonban kellő óvatossággal kezelendők: túlságosan gyenge volt az összehasonlítás bázisa - 1999 első fele.

Az ágazat ugyanakkor felkészültnek tekinthető az európai uniós csatlakozásra, átlagos technológiai színvonala lassan megközelíti a nyugati vetélytársakét, és a környezetvédelmi felkészülés is, bár teljes harmonizációja 10-15 évet igényel. Jelentős előnye a magyar ágazatnak az olcsó és jól képzett munkaerő, amely akkor is komoly versenytényező, ha az ágazatra egyébként nem a bérérzékenység a jellemző.

A szövetség szakértői azt várják, hogy a következő tíz évben a vegyipar növekedése a korábbi "karcsúsodás" után meghaladja majd a nemzeti össztermék gyarapodását.

Kubik Pál

(Magyar Hírlap)