Az állam venné meg a szövetkezeti üzletrészeket

Vágólapra másolva!
Az államnak kellene kötelezően megvennie az üzletrészeket a mezőgazdasági szövetkezetek külső tulajdonosaitól, ha azok felajánlják papírjaikat - áll a kormány javaslatához benyújtott fideszes módosító indítványban.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság információi szerint a 350 ezer külső tulajdonos akár 20 milliárd forinthoz is juthatna, miközben a gazdaságok mentesülnének a felszámolással fenyegető készpénzes fizetés alól. Az állam szövetkezeti tulajdont szerezne, de ezt a gazdaságok öt éven belül visszavásárolhatnák.

Ma kezdődnek a szakértői egyeztetések a Fidesz és az FKGP között a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek ügyében. Czerván György (Fidesz) országgyűlési képviselő a lapnak elmondta: a párt nem ért egyet a kormány törvényjavaslatával, amely szerint a szövetkezeteknek rövid időn belül ki kellene fizetniük külső tulajdonosaikat. A fideszes képviselők szerint állami segítség nélkül ez nem lehetséges. Ágazati szakértők úgy vélik: a gazdaságoknál csőd- és felszámolási hullám indulna meg.

"Első hallásra" jónak ítélte a fideszes elképzeléseket Csatári József, a mezőgazdasági bizottság kisgazda alelnöke. Távol marad a mai megbeszélésektől az MDF, mivel a párt ezúttal sem kapott meghívót - közölte Medgyasszay László országgyűlési képviselő. Teljes mértékben javíthatatlannak tartja a kormány elképzeléseit az SZP, ezért egy módosító javaslattal a törvénytervezet valamennyi pontját törölné.

(MTI)

Korábban: