Vágólapra másolva!
További befektetéseket tervez Magyarországon az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tagvállalatainak több mint fele - hangzott el a kamara magyarországi irodájának tisztújító közgyűlésén, amelyen újból az eddigi elnököt, Sugár Andrást, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatóját választották meg elnöknek.
Vágólapra másolva!

A közgyűlés megválasztotta a szervezet alelnökeit is. E tisztséget a jövőben Ronald W. Stanley, a Coca-Cola Beverages magyarországi vezérigazgatója, valamint Rajki Zsuzsa, a Dow Chemicals magyarországi vezérigazgatója tölti be. A 11 tagú igazgatóságba 5 új tagot választottak.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara ma a legnagyobb, befektetőket képviselő szervezet Magyarországon. A 22 országból származó több mint 560 tagvállalat a magyarországi külföldi befektetések több mint 60 százalékát adja. Ezek a cégek biztosítják a magyarországi export 35 százalékot is meghaladó részét, míg importjuk az összes behozatalnak csak 12 százalékát teszi ki. A kamara 560 tagja 110 ezer embert foglalkoztat Magyarországon. Az AmCham tagvállalatok tavaly 5,5 milliárd dollárral járultak hozzá az éves külkereskedelmi mérleghez és mintegy 200 millió dollárt költöttek jótékonysági és oktatási célokra - derül ki a szervezet tájékoztatójából.