<P>Nincs meg a teljes fedezet a nyugdíjemelésre</P>

Vágólapra másolva!
A három koalíciós párt 10,3 százalékkal emelné jövőre a nyugdíjakat, erre azonban egyelőre nincs meg teljesen a fedezet a költségvetésben.
Vágólapra másolva!

A munkáltatói tb-járulékot nemcsak 2001-ben, hanem 2002-ben is 2 százalékponttal mérséklik a korábban elgondolt 3-3 százalékpont helyett.

A három kormánypárt 10,3 százalékkal emelné 2001-ben a nyugdíjakat a 2001-2002-es költségvetésben benyújtott 7,3 százalék helyett - derült ki a törvényjavaslathoz máris benyújtott koalíciós módosító indítványból. Az öregségi nyugdíjnál ez 27,3 milliárdos többletkiadást jelenthet, a rokkantsági és hozzátartozói juttatások pótlólagos növelése a nyugdíjalapnál 12,5, az egészségbiztosítási kasszában 5,1 milliárdba kerülhet.

A fedezetet részben a munkáltatói nyugdíjjárulék mérsékeltebb - az eredeti terv szerinti 3 helyett 2 százalékpontnyi - mérséklése adná. Ez azonban jövőre "csak" 32,5 milliárddal több bevételt hoz. Így csak részben ellensúlyozná a nyugdíjemelés okozta többletkiadást - derül ki a hárompárti indítványból.

Járulékügyben kedden a gazdasági bizottságban a pénzügyi tárca támogatta az adórendszerhez benyújtott - ugyancsak hárompárti - kapcsolódó módosító indítványt. Eszerint 2002-ben is csak 2 százalékpontnyi járulékcsökkentés várható.

Jogilag úgy oldanák meg a jövő évi, 10,3 százalékos nyugdíjemelést, hogy 2001-ben külön szabályként 3 százalékponttal növelnék a nyugdíjemelési mértéket. A büdzsében 8,6 százalékos keresetemelkedést és 6 százalékos inflációt vettek alapul.

A bizottsági viták során a kisgazda Csúcs László, valamint az ellenzék máris felvetette: nincs is szükség külön szabályra, hiszen a kincstári előrejelzésnél nagyobb bér- és az áremelkedés automatikusan nagyobb nyugdíjemelésre kényszerít. Kérdésünkre Font Sándor (MDF), a hárompárti javaslat egyik beterjesztője úgy vélte: a törvény nem indulhat ki abból, hogy a prognózisok, amelyeken alapul, úgysem teljesülnek.

Eörsi János

(Magyar Hírlap)