<P>Tovább hizlalják az idei költségvetést</P>

Vágólapra másolva!
Még az idei költségvetésben juttatnának másfél milliárdot a kormányközeli hetilapot finanszírozó - még be sem jegyzett - közalapítványnak. További ötmilliárddal megfejelnék a gyógyszertámogatásokat, 4 milliárddal a költségvetési tartalékot, 10,5 milliárddal pedig az ÁPV Rt. tartalék juttatását - derül ki a kormány által támogatott parlamenti indítványokból.
Vágólapra másolva!

Újabb súlyos 22,5 milliárddal növelnék az idei büdzsé kiadásait - állított össze egy módosítócsomagot szerdán a pénzügyi tárca segédletével a költségvetési bizottság. Ezzel tetézik a 89,4 milliárdos, a zárszámadási törvényjavaslatban benyújtott pótköltekezést.

Két, egyenként 1,5-1,5 milliárdos új keretet hoznak létre a Miniszterelnökségnél: a Millenáris Kht., illetve a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány támogatására. Előbbit "a millenniummal kapcsolatos újabb feladatok" indokolják - olvasható a parlamenti iratokban. A közalapítványról a parlamenti papír csupán annyit említ meg: "rendkívül időszerű kérdések" kutatására, támogatására szolgál, úgymint: "a nyilvánosság értékrendjének formálása, a környezettudatos szemlélet fejlesztése, a természet- és társadalombarát civil szervezet és az üzleti szféra kapcsolata."

Valójában az Elek István kormánytanácsadó elnökölte közalapítványból pénzelik majd a Válasz című hetilap indítását (illetve részben föltámasztását), amint arról a HVG e heti száma is írt. Az alapítvány bejegyzése folyamatban van - fogalmazott a bizottságban a pénzügyi tárca főcsoportfőnöke. A 2001-2002-es költségvetésben további félmilliárdos apanázst juttatnának a választások évében a közalapítványnak.

Ötmilliárddal - az eredetileg beterjesztett módosítással együtt 18 milliárddal - növelnék a gyógyszertámogatást, erre a fedezetet a központi költségvetés juttatná a tb-nek. A pluszkeretet érdemben nem indokolták meg.

További "apró" módosítás: a Magyar Fejlesztési Alapnak még idén szánt 25 milliárd immár nem "autópálya-építés céljára" szolgálna - ahogy eddig fogalmaztak -, hanem a bank tőketartalékát duzzasztaná. Az összeg, a kormány által korábban odaítélt 32 milliárdon felül értendő.

Az ÁPV Rt. privatizációs tartalékát - a korábban kért 60,3 milliárdon felül - további 10,5 milliárd forinttal töltik föl még ez évben. Az újabb forrás a Földhitel és Jelzálog Bank tőkeemelését (azaz a lakásprogram finanszírozását), valamint a Regionális Fejlesztési Holding Rt. és a hazai társaságok külföldi tőkebefektetéseit segíteni hivatott Corvinus Rt. tőkeemelését szolgálná.

Négymilliárddal megfejelik a költségvetés idei általános tartalékát is, bár ez a pénz mindjárt az állam másik zsebébe kerül: ugyanis a Belügyminisztérium által az orosz államadósságból beszerzett Lada-Niva gépkocsik fogyasztási adóját "fizetik ki" vele.

A 25,5 milliárdos többletkiadást további áfa többletbevétel fedezné. A korábban már "bevallott" pluszbevétellel együtt az áfa már 82 milliárd forinttal haladhatja meg az idei büdzsében eredetileg tervezett összeget. Más szóval, az áfa az idén nem 8,3 százalékkal gyarapszik 1999-hez képest - mint egy éve tervezték -, hanem 17 százalékkal.

Az Alfa Tv-t - az Első Közép- és Kelet-európai Együttműködés Alapítványon keresztül - még idén 2 milliárddal támogatja az ÁPV Rt. Az augusztus végén benyújtott zárszámadási törvényjavaslat szerint elálltak volna e tervtől, most azonban mégis úgy döntöttek: átadják az alapítványnak a pénzt.

A Magyar Hírlap információi szerint esélyes egy másik módosító javaslat is: ez további 1,5 milliárdot juttatna az ÁPV Rt.-nek, hogy végül a Tokaj Kereskedőház Rt.-t stafírozhassák ki vele.

Eörsi János

(Magyar Hírlap)