Tovább hizlalják az idei költségvetést

Vágólapra másolva!
A kormány erőteljesen szorgalmazza a Tokaj Kereskedőház Rt. (vezérigazgató-helyettese Stumpf Miklós, marketingigazgatója Stumpf András) 1,5 milliárd forintos tőkeemelését. Az Illyés Közalapítvány támogatását még idén 900 millió forinttal megfejelik. Utat nyitnak a kórházak pótlólagos finanszírozására is, ha ugyan jut erre pénz a gyógyszerkasszából.
Vágólapra másolva!

A kisgazdák tartózkodása miatt fennakadt a költségvetési bizottságban Koncz Ferenc, Hörcsik Richárd és Ódor Ferenc fideszes képviselők indítványa: emelje meg még idén az ÁPV Rt. 1,5 milliárddal az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Rt. alaptőkéjét.

A kormány viszont támogatja a tőkeemelést. A T. Ház kedden szavaz az 1999-es zárszámadás és vele az idei költségvetés módosítása részleteiről.

A bizottságban szóba került, hogy a kancelláriaminiszter rokonai a borkereskedő cég vezetésében foglalnak helyet. A Magyar Hírlap információi szerint a miniszter unokatestvéreiről van szó. Az érintetteket egyelőre hiába keresték az ügyben.

Az egyik előterjesztő, Hörcsik Richárd leszögezte: lemondott a Tokaj Kereskedőház Rt.-ben betöltött igazgatósági tagságáról, amikor 1998-ban képviselővé választották.1994-től két évig a Tokaj Kereskedőház igazgatóságának elnökeként, majd újabb két évig a testület tagjaként tevékenykedett.

A kereskedőház tőkeemelését a jó szőlőtermés fölvásárlásának tőkeigényével indokolják. Ugyanakkor Keller László alelnök (MSZP) fölvetette: a cég teljes árbevétele tavaly 1,6 milliárd forint volt 88 milliós veszteség mellett. Az ÁPV Rt. tavaly év végén nehezményezte a kereskedőház veszteségeit. Kormányoldalról elhangzott: a kereskedőház szőlővásárlása évi 700-800 millió forintra rúg. Hogy miért éppen1,5 milliárdot tesz ki a tőkejuttatás, azt nem indokolták meg.

A kormány különösebb indoklás nélkül szorgalmazza, hogy megemeljék a határon túli magyar kultúrát finanszírozó Illyés Közalapítvány idei támogatását is, 900 millió forinttal.

A szavazás előtti fordulóban tehát összesen 2,4 milliárddal fejelték meg az idei kiadásokat, mégpedig az áfa "nem várt bevételeinek" terhére. A korábban benyújtott, elfogadásra esélyes módosító javaslatokkal együtt összesen több mint 114 milliárd forinttal hizlalják az idei büdzsét még az év vége előtt.

A bizottságban szoros szavazással elutasíttatott az az MSZP-s javaslat, hogy ezentúl önálló törvénnyel kelljen módosítani a költségvetést, ha a bevételei vagy kiadásai a főösszeg 2 százalékát meghaladó mértékben eltérnek az előirányzattól.

(Magyar Hírlap)