Mérséklődik az égetett szesz fogyasztás Magyarországon

Vágólapra másolva!
Évente átlagosan 1-2 százalékkal csökken Magyarországon az égetett szesz fogyasztása - nyilatkozta Győry László, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója szerdán, a szövetség csütörtöki elnökségi ülését megelőzően. A szakember elmondta, hogy a fogyasztás csökkenésének oka, hogy a magyar fogyasztók az utóbbi időben egyre inkább a minőségi italok felé fordulnak. A finomszeszt gyártó vállalkozások kapacitásuk felét használják csak ki általában.
Vágólapra másolva!

Míg 4-5 évvel ezelőtt mintegy 80 millió hektoliter finomszeszt állítottak elő a magyar üzemek, addig a múlt évben ez a mennyiség hozzávetőlegesen 48 millió hektoliter volt. Az idén várhatóan tovább csökken a termelés mintegy 45 millió hektoliterre.

A szakmai szervezet vezetője cáfolta azt a közhiedelmet, miszerint Magyarország az égetett-szesz fogyasztásban világelső lenne. Abszolút literre, azaz 100 százalékos alkoholmértékre átszámítva ez fejenként átlagosan 3 literes fogyasztást jelent, ami a világranglista nyolcadik helyét jelenti.

Az alkoholfogyasztást tekintve Magyarország előtt vannak a nagy borfogyasztó déli államok, de több égetett szeszt isznak Szlovákiában, Romániában, Lengyelországban és Oroszországban is, igaz az orosz fogyasztásról nincsenek pontos adatok. Magyarországon a háztartások jövedelmük 6-7 százalékát költik évente élvezeti cikkekre. E kiadások egynegyedét fordítják a statisztikai adatok szerint alkoholra.

Győry László tájékoztatott arról, hogy a szeszipari szövetség 14 tagvállalata jövőre a belföldi szeszforgalom 50 százalékát szeretné magáénak tudni, szemben a jelenlegi 40-42 százalékkal. - Évente az országban mintegy 30 millió hektoliterfokos szeszesital fogy. A bérfőzés mennyiségét 6 millió hektoliterre teszik a szakértők, s mintegy 10 millió hektoliter égetett-szesz eredete ismeretlen - mondta a szakember.

Az érdekképviseleti szervezet vezető tisztségviselője emlékeztetett rá, hogy a szeszipar évente több mint 20 milliárd forintot fizet be jövedéki adóként a költségvetésbe, és további több mint 7 milliárd forinttal gazdagítja áfa címén az államkasszát. A szeszipari szövetség tagvállalatai az idén előreláthatólag mintegy 50-55 milliárd forintnyi nettó árbevétellel számolnak. Ezt jövőre mintegy 10 milliárd forinttal kívánják növelni. Győry László megjegyezte: a fekete és szürkegazdaságot e területen jelentős mértékben vissza kellene szorítani, mivel a léte az államnak csaknem annyi adókiesést okoz, mint amennyit a legális szeszipari cégek befizetnek az államkasszába.

A szakember szerint a jövő év január 1-jétől bevezetésre kerülő kétféle szesz-zárjegy jelentősen visszaszoríthatja majd a zárjegy-manipuláció lehetőségét. Eddig ugyanis az alacsonyabb alkoholtartalmú italokra igényelt zárjegyeket többször magasabb alkoholtartalmú italokra használták fel. A szövetség kezdeményezi a bérfőzésre személyenként évente engedélyezett mennyiség 50-ről 20 hektoliter fokra csökkentését. A magyar szeszipar folyamatosan készül az EU-csatlakozásra, mind a jogharmonizáció, mind a vámleépítés, mind a márkaépítés tekintetében. Ez utóbbi területen a magyar szeszgyártók szeretnék elérni, hogy az unióban a pálinka név védettségét - hangoztatta az igazgató.

(MTI)