SMS-őrület világszerte

Vágólapra másolva!
Szeptemberben a világ közel 370 millió GSM előfizetője 10 milliárd SMS-t, vagyis rövid szöveges üzenetet küldött a szolgáltatókat, szabályozó testületeket és gyártókat tömörítő nemzetközi GSM Szövetség közleménye szerint. Az év végéig pedig az üzenetek száma elérheti a 15 milliárdot is.
Vágólapra másolva!

A Pannon GSM által közreadott felmérésből kiderül, hogy a szakemberek csak ez év végére számítottak ekkora forgalomra, ma azonban már nem nem tartják elképzelhetetlennek, hogy decemberben - az akkor már 500 milliós előfizetői tábor - akár 15 milliárd szöveges üzenetet küld szerte a világon. A 15 milliárdos becslés eléréséhez elegendő, ha valamennyi előfizető naponta csak egyetlen szöveges üzenetet küld az év utolsó hónapjában. Ennyi SMS körülbelül 2,5 billió írásjelet tartalmaz, ami másfél milliárd gépelt oldalnak felel meg.

Jim Healy, a GSM Szövetség elnöke ugyanakkor hozzáteszi, hogy az irdatlan mennyiségű információ nagy részét nem maguk az előfizetők fogják küldeni. Az SMS alapú szolgáltatások ugyanis exponenciális görbe szerint tejednek. Egyre többen fizetnek elő hírüzenetekre vagy böngészik a Magyarországon is népszerű WAP oldalakat. Mindennapossá váltak az olyan televíziós hírműsorok, melyekben SMS-ben várják a nézők kérdéseit, hozzászólásait, nálunk például ilyen a TV2 Napló című műsora. Nyugat-Európában már árveréseken licitálhatnak SMS-ben, számtalan párkereső szolgáltatás működik ezen alapon, de létezik már imára hívó szöveges üzenet is. Szaporodnak a vicces ábrákat, animálható minirajzfilmeket tartalmazó üzenetek, melyeket lelkes, néha talán már kóros SMS szenvedélyben szenvedő előfizetők állítanak elő és küldözgetnek szerteszét.

A Pannon GSM kimutatásai szerint előfizetőik között is található jó néhány, az átlagnál sokkal lelkesebb üzenő. Vannak olyan ügyfelek, akik havonta 3-4 ezer SMS-t is megírnak, ami azt jelenti, hogy napi nyolc óra alvás mellett 7-10 percenként írnak és küldenek egy-egy üzenetet. Az átlag persze ennél jóval kevesebbszer él az üzenetküldés lehetőségével, de még így is átlagosan 0,089 másodpercenként továbbít egy-egy SMS-t a Pannon GSM három erre szakosodott központja.

Hajnal László

(Magyar Hírlap)