Vágólapra másolva!
Nem sikerült megállapodni az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) pénteki ülésén a 25 500 forintos minimálbér 40 ezer forintra emeléséről, ezért a minimálbér meghatározása a kormány hatáskörébe került. A kabinet képviselője elfogadta azt a javaslatot, amelyik 11,5-12 százalékos idei béremelést jelent a többségében állami tulajdonú vállalatoknál.
Vágólapra másolva!

Az OMT ülésén a munkavállalói oldal felhívta a figyelmet a legalacsonyabb fizetések emelésének kedvezőtlen foglalkoztatási hatásaira, de támogatta a minimálbér 40 ezer forintra emelést.

A munkaadói oldal szerint az emelés megfelelő kompenzációk nélkül ellehetetleníti a vállalkozók jelentős részét, ezért a kormány javaslatát határozottan elutasították.

A tárgyaláson a szakszervezetek kompromisszumos javaslatot tettek a megegyezés érdekében. Indítványozták: állapodjanak meg a 40 ezer forintra emelésről, és a munkaadói oldal az egyezséghez fűzzön kiegészítést kompenzációs igényeinek elutasításáról. A munkáltatók a javaslatot határozottan elutasították, mert megfelelő ellentételezés nélkül eleve elfogadhatatlannak tartják az ilyen mértékű emelést.

A szakszervezetek másik javaslata az volt, hogy a szociális partnerek közös elemzőprogram segítségével kövessék nyomon azt, hogy az egyes ágazatokban, szakmákban milyen problémákat okoz a minimálbér-emelés finanszírozása a vállalkozóknak. A monitoring program indítását a kormány nem tartotta szükségesnek, a munkáltatók pedig a javaslatot nem értékelték, mert az az általuk visszautasított megállapodás része lett volna.

A kormányzat a tárgyaláson megismételte álláspontját, amely szerint a 2 százalékpontos társadalombiztosítási járulékcsökkentés, a vállalkozói adókedvezmény, és a cégek könnyebb hitelhez jutása megfelelő ellentételezést nyújt a minimálbér 40 ezer forintra emeléséből adódó többletterhekre.

A szakszervezetek a tárgyaláson felhívták a kormány figyelmét, hogy több szakterületen a munkáltatók elbocsátásokkal, vagy a dolgozók vállalkozói szerződésbe, illetve részmunkaidőbe kényszerítésével reagálnak majd a 40 ezer forintos minimálbérből adódó nehézségekre. Jelezték azt is, hogy a bérrendszerben komoly feszültségeket jelent majd a keresetekhez viszonyítottan magas minimálbér.

A tárgyaláson a kormányzat elfogadta azt a korábbi szakszervezeti igényt, hogy az állami, illetve a többségi állami tulajdonú cégeknél módosítsák az idei ajánlott béremelés mértékét. Az erre vonatkozó kormányhatározat módosításával a kormányzat a 8-9 százalék helyett 11,5-12 százalékos fizetésemelést határoz meg az állami tulajdonú vállalatok dolgozóinak a vártnál magasabb infláció miatt.

A szakszervezetek kezdeményezték, hogy az OMT tegyen ajánlást a vállalkozói és a közszféra egészére, hogy a növekvő infláció miatt ott is a 11,5-12 százalékkal emeljék az idei béreket. Erre indoklásuk szerint ott lenne szükség, ahol e szint alatt maradnak idén a keresetek. A javaslatot a munkáltatói oldal elutasította, ezért arról nem jöhetett létre OMT-ajánlás.

(MTI)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium

Korábban: