Jövőre 110 milliárd forint jut lakásprogramra

Jövőre 110 milliárd forintot fordít a kormányzat a Széchenyi-terv lakásprogramjának finanszírozására. A kabinet néhány hátrányos helyzetű réteg lakhatási feltételeit külön programok segítségével kívánja javítani.

Matolcsy György gazdasági miniszter csütörtökön egy szakmai tanácskozáson elmondta: a lakásépítésre- és felújításra fordítandó összeg a Széchenyi-terv megvalósításához rendelkezésre álló forrás 20-25 százaléka.

A miniszter elmondta: a kormány jövőre 7 új programot indít az eddigi kedvezményes hitelkonstrukciók, a jelzáloghitelezés és a bérlakás-program bővítése mellett.

A jövőre meginduló programok közül a tömb-rehabilitációs és a panellakások energiatakarékossági felújítását elősegítő program leginkább a nagyobb vidéki városokat és a fővárost érinti.A kilakoltatás előtt állók számára a kormányzat speciális pénzügyi konstrukciót dolgoz ki, ami szintén 2001-től igényelhető. Jövőre indul a diák-bérlakás és a nyugdíjasház konstrukció is. Ez utóbbi célja az, hogy ösztönözze a nyugdíjasok kiköltözését a nagyvárosokból. A lakásprogramban szerepel egy romaprogram is: a roma lakosság lakhatási körülményeinek javítására a kormány jövőre több száz millió forintot szán. A köztisztviselői lakásprogram keretében a közigazgatásban dolgozók számára jelentős összegű hitel felvételét segíti majd a kormányzat, a hitelek mögött állami garancia áll majd.

Matolcsy György elmondta: a lakásprogram megvalósításakor a kabinet számít az önkormányzatok és a bankszektor együttműködésére is. Jövőre is pályázhatnak az önkormányzatok bérlakások építésére és már használatba vett ingatlanok önkormányzati bérlakássá alakítására: erre a célra az idei 2 milliárd forinttal szemben jövőre 6,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

(MTI)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium

Ingatlanhitel
(az Üzleti Negyed rovata)

Ingatlan
(az Üzleti Negyed rovata)

Korábban:

Egyeztetnek a lakástakarékokkal
(2000. november 28.)