<P>Surányi: az uniós csatlakozás csak politikai kérdés</P>

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank április elején minden bizonnyal távozó elnöke, Surányi György szerint pusztán politikai kérdés az, hogy mely országok csatlakozhatnak az Európai Unióhoz. A jegybankelnök úgy véli, hogy a magyar gazdaság eredményei jobbak, mint a legutóbb az unióhoz csatlakozott országok eredményei voltak felvételüket megelőzően.
Vágólapra másolva!

Veszprémi előadásában a jegybankelnök kijelentette: sikeres évet zár a magyar gazdaság, melyről az elmúlt három év mutatói alapján elmondható, hogy növekedési üteme a leggyorsabb a közép-kelet-európai régió országai között. Surányi György előadásában úgy vélte, hogy Magyarországon továbbra is fenntartható az 5 százalékos gazdasági növekedés, ami józan gazdaságpolitikával a jövőben 5,5-6 százalékra is emelhető.

Az elért eredményeket Surányi a strukturális intézményi feltételek rendszerváltás utáni gyors megteremtésének, a választott privatizációs stratégiának, és az elmúlt években alkalmazott és sokat kritizált árfolyam-politikának tulajdonította.

A jegybank elnöke előadásában kitért Magyarország uniós csatlakozásának esélyeire is. Úgy vélte, hogy az integráció pusztán politikai kérdés, és nem az számít, hogy hazánk az unióhoz viszonyítva hol áll például a környezetvédelem, vagy a munkabérek tekintetében. Surányi hozzátette: a magyar gazdaságnak jobb eredményei vannak, mint amilyenek korábban a csatlakozás előtt álló görögöknek, spanyoloknak, portugáloknak, vagy íreknek voltak.

(MTI)

Ajánlat: