Hamarosan elkezdődik a fagyszünet az M3-ason

Vágólapra másolva!
A tervek szerint a jövő hét végén befejeződnek az építési munkák az M3-as autópálya Füzesabonyt Polgárral összekötő szakaszán, a kivitelezési munkálatok várhatóan csak az időjárási körülmények javulása után, 2001 márciusában indulnak el ismét - tudta meg a Népszava Turgyán Tamástól, a beruházást végző Vegyépszer-Betonút konzorcium sajtószóvivőjétől.
Vágólapra másolva!

A pálya építése a kedvező időjárásnak köszönhetően eddig a tervezettnél gyorsabban haladt. A szokásosnál enyhébb őszön a kivitelezők folyamatosan végezték a földmunkákat a megépítendő mintegy 61,5 kilométer hosszú pálya nyomvonalán.

Szakértők számítási szerint eddig a földmunkák 40 százaléka, vagyis az összberuházás 17-18 százaléka készült el. Így július vége óta az összesen csaknem 90 milliárd forintos beruházásból hozzávetőleg 18 milliárd forint értékű munkát vehetett át az építtető. Az építést végző konzorcium tájékoztatása szerint az útépítési megrendelést kiadó Nemzeti Autópálya Rt. folyamatosan eleget tett fizetési kötelezettségének. Az építkezésen alvállalkozóként 262 kis- és középvállalkozás megközelítőleg 1700 alkalmazottal dolgozott. A vállalkozók havonta számlázhatták le az elvégzett munka ellenértékét a Vegyépszer-Betonút duóból álló Magyar Autópályaépítő Konzorciumnak, amelyet a 60 napos várakozási idő után fizetett ki.

Turgyán Tamás cáfolta azt a sajtóban felröppent hírt, amely szerint a Vegyépszer Rt. egyezkedik a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt. vezetésével a társaság kivásárlásáról. (Az autópálya-építést végrehajtó Magyar Autópályaépítő Konzorciumban a nem a Betonútépítő Nemzetközi Rt., hanem a hozzá hasonló nevű Betonút Szolgáltató és Építő Rt. vesz részt.) A szóvivő elmondta: a Vegyépszer nem szándékozik megvásárolni a Betonútépítő Rt.-t, így nem folytat erről tárgyalásokat a céggel.

(Népszava)