Vágólapra másolva!
A jövőre halasztott privatizációs tranzakciók 50-80 milliárd forint közötti bevételtől fosztották meg idén az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-t, ezért az eredetileg tervezett 100 milliárd forinttal szemben 46 milliárd forintos árbevételre tett szert a szervezet.
Vágólapra másolva!

Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján a szervezet jövőjéről szólva elmondta: 2001 elejére készülhetnek el azok a jogszabály-tervezetek, amelyek az ÁPV Rt. megszűnéséhez és az új utódszervezetek megalakulásához szükségesek. Hozzátette: az ÁPV Rt. feladatait várhatóan két vagy három utódszervezet örökli, különválik tehát a vagyonkezelés és a mintegy 150 milliárd forintnyi vállalt privatizációs kötelezettség kezelése. Gansperger Gyula nem hagyott kétséget afelől, hogy az ÁPV Rt. megszüntetése után sem áll le a privatizáció, és a kárpótlási jegyekkel szemben is elegendő kínálatot teremt majd a részvénytársaság egyik jogutóda.

Az eredményes idei tranzakciók közül a privatizációs szervezet vezetője kiemelte a Kereskedelmi és Hitelbank mintegy 30 százalékos részvénypakettjének eladását, ami 9,2 milliárd forinttal növelte a privatizációs szervezet éves bevételét. Gansperger Gyula rámutatott: jelentősen csökkent az ÁPV Rt. tulajdonában lévő kisebbségi tulajdonrészek aránya is, a vagyonkezelő nyílt árverések során 12 társaságban meglévő tulajdonhányadát értékesítette, összesen 167 millió forintért. Az idén 1,271 milliárd forintnyi vagyont értékesített kárpótlási jegy ellenében az ÁPV Rt.

Gansperger Gyula elmondta: a kormány által az év közben a privatizációs szervezetre rótt, előre nem tervezett kiadások rendezésére a zárszámadási törvény értelmében novemberben 72,3 milliárd forinttal töltötték fel az ÁPV Rt. privatizációs tartalékalapját, amelyből összesen az idén 93,3 milliárd forintnyi kifizetést teljesített a vagyonkezelő.

Az elnök-vezérigazgató ismertette, hogy eredetileg 2000-re tervezték, ám a jövő évre halasztják a Malév Rt., a Hungaropharma Rt., az Antenna Hungária Rt. és a CD Hungary Rt. részvénycsomagjainak értékesítését.

A legközelebbi feladatokról szólva Gansperger Gyula elmondta, hogy a Bábolna Rt. földeladásáról még az idén szeretnének megállapodni. Ugyancsak gyorsan szeretnék lezárni a Budapest Bank 23 százaléknyi állami tulajdonának értékesítését. A Mol Rt.-vel kapcsolatban az elnök-vezérigazgató úgy fogalmazott: záros határidőn belül nem várható a társaság állami tulajdonának eladása.

A Dunaferr vagyonkezelési szerződésének felbontásáról Gansperger Gyula elmondta, hogy ennek előkészítésén az ÁPV Rt. szakemberei már dolgoznak, de idén minden bizonnyal már ne bontják fel a szerződést. A privatizációs szervezet arra törekszik, hogy a vagyonkezelési szerződés felbontása után is működőképes legyen a cég. Hozzátette: az ÁPV Rt.-nél tárgyalnak a privatizációs koncepcióról is, sőt több vevőjelölttel - stratégiai, szakmai befektetőkkel - egyeztetnek. Gansperger kijelentette: a leendő tulajdonosnak foglalkoztatási és termelés-fenntartási garanciát is vállalnia kell.

Jövő év elején zárul a Malév Rt. 50 százalék plusz 1 szavazatnyi részvénycsomagjának értékesítésére kiírt, zárkörű, nemzetközi pályázat. Erről Gansperger Gyula elmondta, hogy a potenciális stratégiai befektető 10 százalékos részvénycsomagot vásárolhat az ÁPV Rt.-től, a maradék tulajdoni hányadhoz pedig tőkeemeléssel juthat.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a tb-vagyon értékesítése néhány kisebbségi tulajdonrészt kivéve az idén lezárult, az ebből befolyt összeg mintegy 9,5 milliárd forintot tesz ki.

A kormány határozata alapján az ÁPV Rt. 32 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nél, és a gázközművagyon után az önkormányzatokat megillető összegből 6 milliárd forintnyi előleget utalt át a Belügyminisztériumnak.

Gansperger Gyula elmondta azt is, hogy hozzárendelt vagyona terhére az ÁPV Rt. az idén 61,2 milliárd forint kiadást könyvelt el, amiből mintegy 20 milliárd forintnyi a privatizációs törvény alapján teljesített ráfordítás. Hangsúlyozta: idetartoznak az értékesítés és vagyonkezelés költségei. Ezek közül az elnök-vezérigazgató kiemelte a Bábolna Rt. 2,5 milliárd forintos, valamint az Antenna Hungária Rt. 3,5 milliárd forintos tőkeemelését. Hozzátette: a reorganizációs kifizetések 6,4 milliárd forintot emésztettek fel, és az ÁPV Rt. saját működési költségei 4,5 milliárd forintra rúgtak.

(MTI)

Ajánlat:

ÁPV Rt.