<P>Csütörtöktől kaphatóak a 2001-es autópálya-matricák</P>

Vágólapra másolva!
A 2001. évre érvényes, a jelenleginél átlagosan 5,8 százalékkal drágább autópálya-matricákat december 21-től árusítják. A 2000-re szóló éves bérletekkel 2001. január 10-ig, a december havi matricákkal január 5-ig lehet közlekedni a díjköteles autópályákon.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Autópálya Rt. közleménye szerint 2001-ben az M1-es és az M3-as autópályákra érvényes éves bérlet a személyautók és a motorkerékpárok számára 23 300, a havi bérlet 2500, a kilenc napra érvényes matrica pedig 1400 forintba kerül.

A társaság megváltoztatta a járművek besorolását is: jövőre a 2 méter 10 centinél alacsonyabb autók az előző kategóriába tartoznak, míg az ennél magasabb járművek átkerülnek a drágább D2 kategóriába.

A Nemzeti Autópálya Rt. azt is közölte, hogy a nehéz teherautók díjai viszonylag kedvezőek lesznek, mert a társaság ezeknek a járműveknek minél nagyobb részét szeretné az autópályákra terelni.

(Üzleti Negyed)

Korábban: