Még több pénzügyi felhasználó az interneten

Vágólapra másolva!
A GKI Gazdasádkutató Rt. felmérése szerint 2001-ben tovább nő a pénzügyi felhasználók száma az interneten. Az elemzés ugyanakkor kimutatja, hogy jelentős eltérés várható a hitelintézetek és biztosítók valamint az értékpapírcégek között.
Vágólapra másolva!

A hitelintézetek várakozásai szerint 2001-ben lakossági ügyfeleik 6 százaléka fogja internetes pénzügyi szolgáltatásaikat használni, míg a vállalati ügyfelek esetében ez az arány 14 százalék lesz - közölte a GKI Gazdaságkutató Rt.

A GKI, a Webigen Rt. és a Sun Microsystems Magyarország a negyedik negyedévben végzett felmérést a pénzügyi szektorban, ahová biztosítókat, valamint befektetési és értékpapír-kereskedő társaságokat sorolták. A felmérésből kiderült, hogy a hitelintézetek több mint kétharmada, míg a biztosítók és értékpapírcégek 90 százaléka működtet internetes hálózatot. A többiek pedig szinte kivétel nélkül a következő egy-két évben tervezik ennek bevezetését

Az elemzés szerint internet-hozzáféréssel és saját honlappal a pénzügyi szektor összes szereplője rendelkezik. Sőt, a hitelintézetek és a biztosítók közel egyötödénél, míg az értékpapírcégek egyharmadánál az állandó internet-kapcsolat minden gépen elérhető. A hitelintézeteknél az internethez hozzáférő alkalmazottak aránya a jelenlegi 36 százalékról egy éven belül 54 százalékra emelkedik, míg a biztosítóknál ez az arány rendre 42 százalék és 56 százalék. Az arányokat a megkérdezett szektorok teljes létszámára vetítve kiderül, hogy az idén mintegy 23 ezer fő fér hozzá az internethez. A pénzügyi szolgáltatók leginkább tájékoztatásra használják az internetet, amit az adatgyűjtés, illetve a kutatás követ. Harmadik helyen a levelezés található, s csak ez után következik a marketingcélú felhasználás, az ügyfélkapcsolatok és a beszerzés.A felmérés szerint a várakozások alapján az említett alkalmazási területek fontossága növekedni fog, rangsoruk azonban nem változik érdemlegesen.

Az elemzés idejében a hitelintézetek 40 százalékánál volt az ügyfeleknek lehetősége arra, hogy interneten keresztül vegyen igénybe pénzügyi szolgáltatásokat. Ez az arány a következő egy-két évben várhatóan több mint kétszeresére nő.Mindkét szegmensben jelentős bővülésre számítanak 2002-re. A hitelintézetek internetes szolgáltatásai közül legnagyobb szerepet az információk lekérdezésének szánnak. Véleményük szerint 2001-ben az összes vállalati számlainformáció lekérdezés 24 százaléka fog az interneten keresztül lezajlani, míg a lakosságnál ez 15 százalékot ér majd el. A tranzakcionális internet-használat várhatóan csak később zárkózik fel.

A felmérés szerint a biztosítók kevesebb mint egyötödénél van az ügyfeleknek lehetősége arra, hogy biztosítási szolgáltatásokat interneten keresztül vegyenek igénybe. A válaszolók háromnegyede azonban egy-két éven belül tervezi az interneten keresztüli szolgáltatások bevezetését. Igaz, a biztosítók a jövőben is csak néhány szolgáltatás esetében számolnak számottevő internetes eladással: így például a lakás- és utasbiztosítás, a unit-linked életbiztosítás és a balesetbiztosítás területén. E termékeknek várhatóan 1-5 százalékát értékesítik majd a hálón keresztül jövőre.

Az elemzés alapján az értékpapírcégek 44 százalékánál van az ügyfeleknek lehetősége a pénzügyi szolgáltatások interneten keresztüli igénybevételére. A következő egy-két év során azonban valószínűleg csaknem minden értékpapírcégnél lehetőség kínálkozik majd interneten keresztüli megbízás-adásra.Az értékpapírcégek várakozásai szerint 2001-ben ügyfeleik 10 százaléka interneten, 8 százaléka pedig mobil telefonon keresztül adja majd meg tőzsdei megbízásait, s ez az arány mindkét esetben majdnem duplájára nő a rákövetkező évben.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: