<P>K and H Bank: több mint 30 százalékos hitelállomány növekedés</P>

Vágólapra másolva!
A Kereskedelmi és Hitelbanknál (K and H) az előzetes számok alapján tavaly november végéig 353 milliárd forintra emelkedett a vállalati hitelállomány, ami az 1999. évi hasonló adathoz képest több mint 35 százalékos növekedés. Ezzel a vállalati hiteleket tekintve a bank piaci részesedése 10,2 százalékra emelkedett tavaly november végére az előző év végi 9,6 százalékról.- nyilatkozta az MTI-nek Zarnóczi Tibor, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese.
Vágólapra másolva!

Alapvető cél volt a vállalati finanszírozásban a 10 százalék fölötti piaci hányad elérése 2000. végére. Az is az alapvető prioritások közé tartozott, hogy a döntő részben mezőgazdasági, illetve élelmiszer-ipari cégekből álló ügyfélkör struktúráját átalakítsák, növelve a hitelportfólióban a jövedelmezőbb, dinamikusan fejlődő iparágakat képviselő cégek szerepét úgy, hogy eközben ne emelkedjék a hitelezés céltartalék-igénye - mondta a vezérigazgató-helyettes.

Jelentősen megugrott a vállalati hitelek utáni kamatbevétel is, míg 1999. október végéig 24 milliárd forintot tett ki összegük, 2000. október végére a kamatbevétel 27 milliárd forintra emelkedett. A vállalati ügyfelektől beszedett díjak és jutalékok 1999. első tíz hónapjában 3,8 milliárd forintra rúgtak, 2000. október végéig pedig 5,5 milliárd forintot tettek ki.

A tavaly november végi adatok szerint a K and H-nál 10 250 vállalati és intézményi számlát vezetnek. Közülük a kiemelt ügyfelek 190-en vannak, a kis-, közepes és nagy helyi vállalatok száma 10 060, míg 20 helyi önkormányzat is a banknál vezeti a folyószámláját - mondta a vezérigazgató-helyettes

A különböző technikai fejlesztések eredményeként az elektronikus banki átutalások aránya a vállalati pénzforgalomban az év eleji 20 százalékról tavaly november végére 60 százalékra emelkedett és 2001. március végéig várhatóan már eléri a 70 százalékot ér el.

A vállalati betétállományról szólva a vezérigazgató-helyettes elmondta: a látra szóló vállalati forintbetétek összege 2000 végére 87 milliárd forintot ért el, a lekötött forintbetétek állománya pedig mintegy 67 milliárd forintra rúgott. A forintbetétek összességében (a látra szólóak és a lekötöttek együttesen) 40 százalékkal bővültek a tavalyi évben. sszességében a vállalati betétek állománya a devizabetétekkel együtt - tavaly 178,4 milliárd forintra emelkedett az előző év végi 133,4 milliárd forintról.

(MTI)