1999-ben 41 százalékkal növelte árbevételeit a számítástechnikai ágazat

Vágólapra másolva!
Az ágazat tavalyi nettó árbevétele 244 milliárd forint volt. Ebből a legnagyobb összeget a szoftverkészítés és a szaktanácsadás hozta. Jelentős bevételt könyvelhetett még el a számítógép- javítás is. Csökkent viszont az adatfeldolgozás bevétele.
Vágólapra másolva!

A számítástechnikai ágazat nettó árbevétele 1999-ben 244 milliárd forint volt, ami 41 százalékkal haladja meg az 1998. évi 173 milliárd forintot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) . A felmérés szerint az ágazat exportja 1999-ben 21 milliárd forintot tett ki, ami 66 százalékkal haladja meg az 1998. évi 13 milliárd forintot. A KSH kimutatása szerint az ágazat nettó árbevételének döntő többségét mindkét évben a szoftverkészítés, szaktanácsadás ágazat adta. Míg 1998-ban ez a tevékenység a bevétel 45 százalékát, addig 1999-ben már 56 százalékát hozta.

Abszolút számokban kifejezve az ágazat tavalyelőtti árbevételéből a legnagyobb összeget, 135, 4 milliárd forintot a szoftverkészítés és szaktanácsadás hozta. E tevékenységek bevétele az 1998-as 77, 8 milliárd forinthoz képest közel kétszeresére nőtt.

Az egyéb számítástechnikai tevékenység bevétele 42,5 milliárd forint volt 1999-ben, szemben az egy évvel korábbi 35,5 milliárd forinttal. Az ágazaton belül a harmadik legnagyobb bevételt 24, 1 milliárd forintot a számítógép-javítás könyvelhette el, amelynek 1998-as forgalma 15, 9 milliárd forintot tett ki.

Az adatfeldolgozás bevétele 19, 9 milliárd forintra csökkent az 1998-as 26,4 milliárd forintról, a hardver-szaktanácsadás forgalma viszont közel kétszeresére nőtt, az egy évvel korábbi 10,7 milliárd forintról 19 milliárd forintra. A legkevesebb bevételt, 2,4 milliárd forintot az adatbanki tevékenység hozta, amely 1998-ban még 6,1 milliárdos forgalmat ért el.

A KSH felmérése szerint az ágazatban 1998-ban a vállalkozások 10,5 százaléka, 379 cég volt részben vagy egészben külföldi érdekeltségű. Ugyanakkor az ágazat érintett vállalkozásai jegyzett tőkéjének jelentős hányadát, 79 százalékát tették ki a külföldi tőkebefektetések. Az egy vállalkozásra jutó jegyzett és külföldi tőke nagysága három évvel ezelőtt 23, illetve 18 millió forint volt. Az összes befektetett külföldi tőke 1998-ban az ágazatban elérte a 6,762 milliárd forintot, míg a jegyzett tőke meghaladta a 8,5 milliárd forintot.

(MTI)

Ajánlat:

KSH