A végrehajtók a takarékbetétekhez is hozzáférhetnek

Vágólapra másolva!
A Világgazdaság című napilap úgy értesült, hogy a szeptemberben életbe lépő, módosított végrehajtási törvény lehetővé teszi, hogy a végrehajtók a takarékbetétekhez is hozzáférhessenek. A módosított jogszabályok értelmében a cégek összes pénzforgalmi számlaszámának szerepelnie kell majd a cégnyilvántartásban.
Vágólapra másolva!

A jelenleg hatályos törvény szerint a pénzintézeti takarékbetét, folyószámlabetét vagy devizabetét csak akkor vonható végrehajtás alá, ha a bíróság jogerősen elrendelte a vagyonelkobzást.

A Világgazdaság információja szerint ősztől a pénzügyi intézmények által kezelt teljes összeg végrehajtás alá vonható. A törvénytervezet által felállított sorrend szerint végrehajtásnál a számlaösszeg után először a bankbetéteket, s legutoljára a takarékbetéteket lehet feltörni.

A törvénytervezet a cégtörvényt is módosítaná: az új szabályozás szerint a vállalatok valamennyi pénzforgalmi számlaszámának szerepelnie kell a cégjegyzékben.

(Üzleti Negyed)