A Dunferr februári közgyűlésén menesztik a cég vezetőit

Vágólapra másolva!
Az ÁPV Rt. javaslatára, várhatóan februárban, összehívják a Dunaferr rendkívüli  közgyűlését.  A vállalat legnagyobb részvényese azt javasolja, hogy  közgyűlésen a tulajdonosok válasszanak új menedzsmentet a vállalat élére. A rendkívüli közgyűlés előtt a Dunaferr igazgatósága kétszer is ülést tart.
Vágólapra másolva!

Az ÁPV Rt. mint a társaság legnagyobb részvényese indítványozza a Dunaferr Rt. igazgatóságának, hogy a lehető legrövidebb időn belüli időpontra hívja össze a társaság rendkívüli közgyűlését - tájékoztatott csütörtöki közleményében az ÁPV Rt.

A napirendi pontok közé az ÁPV Rt. javasolja felvenni az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok visszahívását, illetve új tagok megválasztását, a társaság vezérigazgatójának visszahívását és az új vezérigazgató megválasztását, illetve a társaság alapító okiratának módosítását.

Értesülések szerint a Dunaferr igazgatósága január 19-én, illetve 26-án is tart ülést. Minthogy a Dunaferr zártkörű részvénytársaság, a rendkívüli közgyűlést a meghívók kiküldésétől számított 15. napra, azaz február első felére lehet összehívni.

Mint ismeretes, a Dunaferr menedzsmentjéből alakult cég, az Acél XXI. Kft beperli az ÁPV Rt-t a társaság vagyonkezelési szerződésének rendkívüli felmondása miatt.

(MTI)

Ajánlat:

Dunaferr

Korábban: