Tavaly novemberig 3, 93 milliárd euró a külkereskedelmi hiány

Vágólapra másolva!
A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az év első tizenegy hónapjában 1, 42 milliárd euróval több mint 1999 hasonló időszakában. Januártól novemberig az export 27, 52 milliárd eurót, míg az import 31, 45 milliárd eurót ért el. Így a kivitel 30, 3 százalékkal, a behozatal pedig 33, 1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi adatokat. Az export bővülését az ipari termékek határozták meg, az élelmiszergazdasági termékek kivitele a januártól novemberig terjedő időszakban 0, 6 százalékot visszaesett. A Gazdasági Minisztérium közlése szerint a külkereskedelmi hiány éves szinten mintegy 4, 3 milliárd eurót ér el.
Vágólapra másolva!

A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 1020 milliárd forint, azaz 3,931 milliárd euró volt 2000 első tizenegy hónapjában, ez 1,42 milliárd euróval több mint egy évvel korábban - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A tavaly januártól novemberig tartó időszakban az export 7150 milliárd forintot, az import 8170 milliárd forintot tett ki, a kivitel forintértéke 33,9 százalékkal, az importé 36,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A kivitel euróban számolva 30,3 százalékkal nőtt, 27,52 milliárd eurót ért el, a behozatal 33,1 százalékkal 31,45 milliárd euróra emelkedett.A külkereskedelmi mérleg hiánya 1999 január-novemberében 2,51 milliárd euró volt, ami 21,12 milliárd euró kivitel és 23,63 milliárd euró behozatal egyenlegeként alakult ki.

A Külügyminisztérium ugyancsak csütörtöki összesítése rámutat arra: az import értékét elsősorban az energiaárak világpiaci növekedése emelte, az ebből származó 918 millió dollár behozatali többletet leszámítva a dinamika 11,2 százalék, vagyis a kivitel növekedési üteménél 1,2 százalékponttal alacsonyabb.

A KSH csütörtökön közölt adatai szerint a behozatal volumene a tavalyi év első tizenegy hónapjában 20,7 százalékkal, a kivitelé 21,4 százalékkal nőtt a bázishoz képest.

A Külügyminisztérium összegzése szerint az export növekedési üteme a januári lassú indulást követően dinamikusan gyorsult, februártól 12-19 százalék között alakult. Novemberben a tavalyi legnagyobb értéket, 2,6 milliárd dollárt exportáltak Magyarországról.

Az export bővülését továbbra is az ipari termékek határozták meg, amelyek a teljes kivitel 92 százalékát adták a tavalyi év első tizenegy hónapjában. Az ipari termékek exportja 13,9 százalékkal nőtt 1999 azonos időszakához képest.

Az élelmiszergazdasági cikkek kivitelének az előző évre jellemző csökkenése októberig nem folytatódott, ám novemberben visszaesett az export, így az első tizenegy hónapot tekintve 0,6 százalékos mérséklődést regisztráltak.

A külügyi tárca összesítése szerint a fejlett országokkal folytatott kereskedelem kiegyensúlyozott, az oda irányuló dollárexport 12,4 százalékkal nőtt. A fejlett országokba irányult a magyar kivitel 84 százaléka. Ezen belül az Európai Unió tagállamaival folytatott kereskedelemben a 3 százalékos importnövekedést jelentősen meghaladó, 11,1 százalékos exportbővülést regisztráltak. Az egyenleg ennek következtében tovább javult, az aktívum 2,26 milliárd dollárt tett ki, 19,18 milliárd dolláros export és 16,92 milliárd dolláros import eredményeként. A vizsgált időszakban az Unióba irányult a magyar kivitel 75 százaléka, a behozatalnak 58 százaléka származott onnan.

A legjelentősebb külkereskedelmi partner Németország viszonylatában az egyenleg 2,11 milliárd dolláros aktívumot mutatott 2000 novemberéig bezárólag. A CEFTA-országokkal bonyolított kereskedelemben tovább nőtt a hiány. Az export 290 millió és az import 361 millió dolláros emelkedése mellett 71 millió dollárral romlott az egyenleg. A FÁK tagállamokba irányuló kivitel a Külügyminisztérium összesítése szerint 18 százalékkal, 95 millió dollárral nőtt. Az egyenleg az energiahordozók árának emelkedése miatti drasztikus importnövekedés nyomán jelentősen romlott, november végére 1,955 milliárd dolláros hiány alakult ki. A magyar-orosz kereskedelemben 1,869 milliárd dolláros deficitet regisztráltak.

A 2000. év első tizenegy hónapjának külkereskedelmi adatai a Gazdasági Minisztérium (GM) szintén csütörtökön közzétett értékelése szerint alátámasztják azt a korábbi prognózist, miszerint a hiány éves szinten közel 4,3- 4,5 milliárd eurót ér el. Az áruforgalmi deficit január-novemberi növekedéséből mintegy 70 százalékot az energiahordozók árszint növekedése tesz ki - áll a GM közleményében.

(MTI)

Ajánlat:

KSH