A lengyel kormány módosította idei költségvetési tervezetét

Vágólapra másolva!
A módosításokra a kisebb növekedési kilátások miatt került sor. A növekedés várható ütemét 5, 1 százalékról 4, 5 százalékra csökkentették. A kormány mérsékelte inflációs prognózisát, emelte viszont a munkanélküliségi rátáran vonatkozó várakozásokat. A tervezett költségvetési bevételeket is csökkentették mintegy 2, 58 milliárd zlotyval. Az UMTS koncessziókból befolyó bevételből közel 1, 2 milliárd zlotyt csoportosít át a kiadásokra. Ugyancsak a kiadások fedezésére szolgál a pénzügyminisztérium által eladott amerikai kötvényekből származő bevétel tekintélyes hányada.
Vágólapra másolva!

A lengyel kormány csütörtök éjjel módosította a 2001. évi költségvetési tervezetet. A módosítások csaknem valamennyi alapvető előirányzatot érintik.

A kormány elsősorban 5,1 százalékról 4,5 százalékra mérsékelte a gazdasági növekedés várható ütemét, a fejlődés tavalyi lassulásának eredményeként. Legfrissebb becslések szerint a hazai össztermék (GDP) 2000-ben csak 4,2 százalékkal bővült a korábban várt 5 százalék helyett. A kormány egyidejűleg 7,2 százalékról 7 százalékra szállította le inflációs prognózisát, megemelte viszont - 14,9 százalékról 15,4 százalékra - a munkanélküliségi rátára vonatkozó előrejelzését.

A kisebb növekedési kilátás miatt a 160,5 milliárd zlotyra tervezett költségvetési bevételt 2,58 milliárddal, a 182,3 milliárdos kiadásokat pedig 667,4 millió zlotyval csökkentette a kormány, és úgy döntött, hogy az UMTS-koncessziókból befolyó 3,126 milliárdos bevételből 1,9 milliárd zlotyt a kiadásokra csoportosít át. Az UMTS-bevétel fennmaradó, 1,2 milliárdos hányadát pedig a költségvetési deficit csökkentésére fordítják.

A költségvetés gazdasági deficitjét ezzel egyidejűleg a GDP 1,6 százalékáról 1,8 százalékra növelték, miután tavaly a GDP 2,7 százaléka volt. Gazdasági elemzők korábban attól tartottak, hogy a kormány a teljes UMTS-bevételt költségvetési kiadásokra fordítja, ami 2 százalékra növelte volna a deficitet. A jegybank pénzpolitikai tanácsa arra figyelmeztetett, hogy ez késleltetné a várt kamatcsökkentést. A költségvetés lesz a legfontosabb téma a pénzpolitikai tanács soron következő, január 22.-re tervezett ülésén, amelyen már az új jegybankelnök, Leszek Balcerowicz elnököl.

Az idei költségvetés nehéz helyzetéről tanúskodik az a tény is, hogy a pénzügyminisztérium - amint ezt csütörtökön nyilvánosságra hozta - 438,9 millió dollár értékben amerikai kötvényeket adott el, és a bevételből a központi bankban zlotyt vásárolt. Ennek egy része - 197,2 millió dollár - költségvetési bevétel, amelyet folyó kiadások fedezésére fordítanak, a fennmaradó rész - 241,7 millió dollár - felett azonban nem diszponálhat a pénzügyminisztérium.

(MTI):