Végérvényes döntés: egyesül az AOL és a Time-Warner

Vágólapra másolva!
Az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (Federal Communications Commission), mint az utolsó, ez ügyben illetékes felügyeleti szerv január 11-én jóváhagyta az America Online (AOL) internetszolgáltató és a Time-Warner médiabirodalom összeolvadását. Ezzel a világ legnagyobb médiakonglomerátuma jött létre, a tranzakció értéke megközelíti a 106 milliárd dollárt.
Vágólapra másolva!

Az America Online Inc. internetszolgáltató és a Time Warner Inc. egy évvel ezelőtt, 2000. január 10-én jelentette be egyesülési szándékát. Június végére mindkét cég részvényesei közgyűlésen járultak hozzá a tervezett egyesüléshez. A Warner novemberben hozzájárult, hogy más szolgáltató - nevezetesen az EarthLink - is hozzáférjen szélessávú kábelrendszeréhez, ezzel próbálva megpuhítani az FTC (Federal Trade Commission - versenyfelügyelet) döntéshozóit, valamint a konkurens cégeket. Az akció részben sikerrel járt: egy hét múlva az FTC letett a fúzió jogi úton történő megakadályozásáról, a konkurens cégek azonban továbbra is a versenyt súlyosan korlátozó tényezőt láttak az ügyletben. A versenyhivatal december közepén úgy döntött, hogy az alternatív szolgáltatóknak felkínált szélessávú kábelrendszerhez, valamint a Warner tartalmi szolgáltatásaihoz való hozzáférés engedélyezésével megszűnt az akadály a fúzió előtt. Ezután már csak az FCC öttagú testületének döntésére volt szükség.

Az FCC testülete - rövid tárgyalássorozat után - egyhangúlag engedélyezte az összeolvadást, ám 3-2 arányban feltételeket szabott. E feltételek a versenyhelyzet fenntartását célozzák bizonyos területeken, vagyis korlátozzák azt, hogy a két óriásvállalat összefogása tönkretegye a konkurenciát. Az FCC által szabott feltételek egyike, hogy az AOL népszerű Instant Messaging (IM) szolgáltatását kompatibilissé kell tenni a többi szolgáltató hasonló termékével. Jelenleg az IM piacon lévő összes messanger képes egymással kommunikálni, a legnagyobb felhasználói táborral rendelkező AOL rendszerét kivéve. Ezen kívül az AOL Time-Warner nem tilthatja meg felhasználóinak, hogy azok a társaság (korábban a Time-Warner) kábelrendszerén keresztül elérhető versenytársak szolgáltatásait igénybe vegyék, sőt a lehetőségeket ismertetniük kell a fogyasztókkal. A médiavállalatnak az FCC-vel szemben is van kötelezettsége: tájékoztatnia köteles a hivatalt, amennyiben növelni kívánja részesedését a legnagyobb amerikai internet- és szatellit televíziós szolgáltatót, a DirectTV-t ellenőrző Hughes Electronics-ban.

Az összeolvadás úgy megy végbe, hogy a 29 millió internetelőfizetővel rendelkező AOL 106,2 milliárd dollárért megveszi a Time-Warnert. Így ellenőrzése alá kerül az Egyesült Államok második legnagyobb kábelhálózata, a CNN hírtelevízió, a Cartoon Network, az HBO valamint olyan hatalmas példányszámú lapok kiadása, mint a Sports Illustrated, a People, a Time vagy a Fortune. Az óriáscéghez tartozik majd az amerikai filmforgalmazás számottevő része is, valamint több könyvkiadó, számos lemezcég, az atlantai baseball csapat és az NBA-ben is szereplő Atlanta Hawks.

A szeptemberrel végződött kilenc hónapban a Time-Warner bevételei 6 százalékkal, 20,5 milliárd dollárra nőttek az előző évi első kilenc hónaphoz képest, miközben 392 millió dollár - részvényenként 30 cent - veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az előző üzleti évben a nyereség 1,05 milliárd dollár volt, ebből 81 cent jutott egy részvényre. Az AOL 2000 júniusában zárult pénzügyi évében 43 százalékkal 6,9 milliárd dollárra növelte bevételeit, nettó profitja pedig 1,12 milliárd dollárra emelkedett 754 millióról. Az egy részvényre jutó nyereség 30 centről 48 centre növekedett.

Minden egyes AOL részvényért AOL-Time-Warner papírt kapnak a tulajdonosok, míg egy Time-Warner részvényért másfél AOL-Time-Warner papírhoz juthatnak a befektetők. Az AOL részvényesei 55, míg a Time-Warner részvényesei a maradék 45 százalékát birtokolják az új médiaóriásnak. Egy évvel ezelőtt 165 milliárd dollár értékű fúzióról volt szó, azonban az egyesülés bejelentése óta igen nagy mértékben esetek a két cég részvényei. Az AOL Time Warner részvényeivel ezentúl AOL néven kereskednek.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Tovább csúszik az AOL-Time Warner egyesülés
2000. november 21.