Gyurós Tibor a Synergon elnök-vezérigazgatója

Vágólapra másolva!
A Synergon Rt. igazgatósága megszüntette Antal József vezérigazgatói kinevezését. A posztra Gyurós Tibort a társaság elnökét nevezték ki, korábbi pozíciójának megtartása mellett. Gyurós legfontosabb feladataként a Synergon működésének megújítását és a vállalat nyereségessé tételét jelölte meg.
Vágólapra másolva!

A Synergon Informatika Rt igazgatósága 2001 január 15-i hatállyal megszüntette Antal József vezérigazgatói kinevezését - adta hírül a Napi Gazdaság.

Az igazgatóság a vezérigazgatói teendők ellátásával, Gyurós Tibort, a társaság elnökét bízta meg. Antal ezután stratégiai vezérigazgató-helyettesként dolgozik tovább. Gyurós a kinevezés kapcsán elmondta: a jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy stratégiai elképzeléseink megvalósuljanak és szigorú pénzügyi politikánkat folytatva nyereségessé tegyük a Synergont. Elmondta továbbá, hogy a társaság működésének megújítása várhatóan az első negyedév végére befelyeződik.

Gyurós Tibor korábban a Rolitron Műszaki fejlesztési Kisszövetkezetnél dolgozott szoftver-fejlesztőként, később divízióvezető, majd 1992-től a Rolitron Informatika Rt vezérigazgatója.

Az eddigi befektetési igazgató, Lakatos Levente lett a Synergon Rt. általános vezérigazgató-helyettese, feladata a cég reorganizációs programjának végrehajtása.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Synergon