Széchenyi Terv: hétfőtől 100 milliárd pályázható

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Minisztérium hétfőn nyilvánosságra hozta a Széchenyi-terv regionális gazdaságépítési, turizmusfejlesztési, lakás- és a vállalkozáserősítő programjához kapcsolódó pályázatokat. A pályázatokon odaítélt 100 milliárd forint támogatás további 300 milliárd forint forrást mozgósíthat gazdaságfejlesztésre.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György gazdasági miniszter a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott, a pályázatokat bemutató rendezvényen elmondta: a négy programhoz 55 pályázatot jelentetett meg a tárca, amelyek 100 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás elnyerésére adnak lehetőséget.

A pályázható 100 milliárd forintos keretből a vállalkozáserősítő programra 45 milliárd, turizmus-fejlesztésre 20 milliárd, lakásprogramra 30 milliárd, regionális gazdaságépítésre 5 milliárd forint áll rendelkezésre.

Matolcsy György elmondta: egy-egy pályázatnál előfordulhat, hogy elfogy a rendelkezésre álló pénz. Ez esetben lehetőség van arra, hogy a következő év terhére a rendelkezésre álló keret 40 százalékának mértékéig előkötelezettséget vállaljanak.

A pályázatok szövege hétfőtől letölthető a Gazdasági Minisztérium honlapjáról, illetve beszerezhető a különböző gazdaságfejlesztési szervezetek és a Magyar Turizmus Rt. irodáiban. A pályázatokat ez év december végéig folyamatosan lehet beadni, s azokat 90 napon belül elbírálják.

Matolcsy György felhívta a figyelmet arra is, hogy a tenderekre az önkormányzati tulajdonban lévő cégek is szabadon pályázhatnak.

Matolcsy György úgy vélekedett, hogy a pályázati forrás megfelelő felhasználására garanciát jelent a közös felelősség és kockázatviselés. A pályázatok útján az állam a beruházási költségek 20-30 százalékáig biztosít támogatást, a pályázó cégek saját forrásának el kell érnie a beruházás értékének 25 százalékát.

A tenderek értékeléséről szólva közölte: általános elv, hogy a bíráló bizottság a kormányzat köztisztviselőjéből, az érdekképviseletek delegáltjaiból és szakértőkből áll. A forrás felhasználását pénzügyileg ellenőrzik, vizsgálják a műszaki teljesítést és a Gazdasági Minisztériumon belül monitoring-rendszert is működtetnek.

(MTI)