Az ABN Amro megveszi ING Barings amerikai brókercégét

Vágólapra másolva!
Az ABN Amro várhatóan 200 millió dolláros ajánlatot tesz az ING-nek. Az ING elsősorban ázsiai és közép-európai jelenlétét kívánja erősíteni, ezért már november óta kínálja megvételre észak-amerikai érdekeltségeit. Az akvizícioval az ABN Amro a rivális pénzügyi konszern globális pozícióját is gyengítené.
Vágólapra másolva!

A holland ABN Amro bank az ING Group pénzügyi konszern befektetési bankjának, az ING Barings egyes részeinek megvásárlását tervezi Észak Amerikában.

Az ABN Amro információk szerint 200 millió dolláros ajánlatot tesz a Barings amerikai brókercégére.

Bár a vételár még nem végleges, az azonban nyilvánvaló, hogy az ING csak töredékét nyeri vissza annak a 600 millió dollárnak amelyért még 1996 -ban felvásárolta a New York-i Furman Selz brókercéget, amely - más néven - az ING brókertevékenységét végezte Amerikában. Egy évvel korábban az ING felvásárolta a Barings-et, megmentve ezzel a csődeljárástól. Bár az említett összeg visszaszerzésére kevés az esély, úgy tűnik, az egyes részlegek eladásának csak a teljes bezárás lenne az alternatívája.

Az ING Barings november óta keres vevőt amerikai érdekeltségére, mert a pénzügyi konszern, elsősorban ázsiai és közép-európai jelenlétét kívánja erősíteni. Elemzők szerint az ABN Amro terve mögött az a szándék rejtőzik, hogy megakadályozza az ING- nek egy globális befektetési bank kiépítésére tett kisérleteit. Az ING Észak-Amerikában egyetlen irodát kíván megtartani ötszáz dolgozóval, jelenleg egyébként 1700 dolgoznak a cégnél.

A tranzakciót a két vállalat a következő hetekben hozza nyilvánosságra hivatalosan - jelentette a Financial Times szerdán.

Az ABN Amro-nak egyébként két hónapon belül ez a második amerikai ügylete. Novemberben 2, 75 milliárd dollárért felvásárolta a Michigan National Bankot.

A bank részvényei szerdán reggel 0,95 százalékkal 27,75 euróra, az ING részvényei 1,12 százalékkal 81,36 euróra emelkedtek

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

ABN Amro