<P>A balatoni önkormányzatoké lesz a Mahart leányvállalata</P>

Vágólapra másolva!
A balatoni hajózás a jövőben a helyi önkormányzatok feladata lesz, miután a Mahart Rt. megválik ottani vállalatától. A tópart települései a közeljövőben csatornázási programot indíthatnak, illetve az északi part tehermentesítő utakat kap. Erről a gazdasági kabinet tegnapi, balatonfüredi ülésén született döntés, melyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.
Vágólapra másolva!

Eléri a 15 milliárd forintot a Balaton térségére fordítható költségvetési forrás az idén. A gazdasági kabinet csütörtöki, balatonfüredi tanácskozásán az is eldőlt, hogy a Mahart balatoni leányvállalatának tulajdonjoga a tóparti önkormányzatokhoz kerül majd, mégpedig úgy, hogy a létrejövő vállalkozásban 51 százalékos résszel azok a települések rendelkeznek, ahol kikötő van. A kormány a legközelebbi ülésén dönt a végrehajtás módjáról. A miniszterelnök részvételével Balatonfüreden tanácskozó gazdasági kabinet tegnap a Balaton fejlesztésének több részletét is megvitatta, illetve a Széchenyi terv turizmussal és a kiemelt üdülőhelyekre fordítható pályázati lehetőségekkel ismerkedett meg. Idén a csatornázás, a szennyvízelvezetés számít a legjelentősebb programnak. A területi turizmusfejlesztési pályázatok egyikét kifejezetten a Balaton önkormányzatainak és helyi vállalkozásoknak írták ki, annak a 164 településnek, amelyik a tóról szóló törvény szerint a régióhoz tartozik.

Sor kerül a Balaton-parti úthálózat fejlesztésére, több helyen tehermentesítésére. A 71-es új nyomvonalának megtervezése elkezdődött, a közlekedési tárca és a térség településeinek finanszírozásával az Akarattya-Kenese-Fűzfő szakasz munkálatai az idén elkezdődhetnek. A Balaton körüli kerékpárút a 2002-es szezon kezdésére lesz készen. Az idén már várható az M7-es felújítása - először a Budapest-Székesfehérvár közötti bal pálya esedékes -, illetve az Almádi-Zamárdi közötti rész autópályává bővítése. Már folynak a szerződéskötések a kivitelezőkkel. Díjat csak 2002 után kell fizetniük az M7-esen autózóknak.

Gergely László

(Magyar Hírlap)

Ajánlat: