Nyereséges évet zárt a GYSEV Rt

Vágólapra másolva!
A tavalyi évet 220- 290 millió forintos nyereséggel zárta a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. A cég idei tervei között szerepel új mozdonyok beszerzése, valamint stratégiai szövetség megkötése a német vasúttal. A társaság sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy együttműködésre törekszenek a MÁV-val a Sopron-Szombathely- Szentgotthárd vonalon.
Vágólapra másolva!

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Rt. előzetes adatok szerint 220-290 millió forint nyereséggel zárja a 2000. évet és az idén is pozitív eredménnyel számol - hangoztatta Berényi János, a társaság elnök-vezérigazgatója a cég keddi sajtótájékoztatóján.

A GYSEV tavaly több mint hárommillió utast szállított, ami megközelítően azonos az 1999. évi teljesítménnyel. A teherforgalomban 6 millió 230 ezer tonna árut fuvarozott, szemben az 1999. évi 5 millió 803 ezer tonnával. A GYSEV tavaly 27 milliárd forint bevételt ért el, és 2001-ben 23,4 milliárd forintos bevételt tervez.

Berényi János elmondta, hogy a GYSEV fejlesztési elképzelései között szerepel öt többáramnemű mozdony beszerzése, amelyekkel lehetővé válna, hogy a szabaddá váló vasúti pályákon Nyugat-Európában is közlekedni tudjanak. A fejlesztési tervekre a kormány négymilliárd forintos hitelgaranciát ad. A mozdonyok beszerzésére kiírt tenderre eddig az AdTranz és a Siemens jelentkezett.

A GYSEV egyébként a múlt évben az osztrák államvasúttal stratégiai szövetséget kötött és következő lépésként a német vasúttal tervez hasonló együttműködést.

Elhangzott: a MÁV üzemeltetéséből a GYSEV-hez került a Sopron-Ágfalva, illetve a Harka vasútvonal, továbbá új típusú együttműködésre törekszenek a MÁV-val, a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vonalon is.

(MTI)

Ajánlat:

GYSEV Rt.