A PSZÁF 10 millió forintra bírságolta az ABN AMRO-t

Vágólapra másolva!
A felügyelet felhívta a hitelintézet figyelmét arra, hogy a jövőben befektetéseinek minősítését teljes körűen hajtsa végre. Az ABN AMRO már befizette a kirótt bírságot, de a felügyeleti határozat indoklását, a banktitokra hivatkozva nem ismerteti.
Vágólapra másolva!

Az ABN AMRO (Magyar) Bank Rt.-t 10 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - közölte a Magyar Tőkepiac csütörtökön.

A PSZÁF kötelezte a pénzintézetet, hogy befektetéseinek minősítését teljes körűen hajtsa végre, és képezzen szükséges mértékű céltartalékot.

Gulácsi Ferenc, a PSZÁF szóvivője elmondta, hogy a hitelintézet a bírságot már befizette, s a felügyeleti határozatot is teljesítette.

Ugyanakkor közölte azt is, hogy a felügyeleti határozat indoklását nem ismertetheti, mert az egy konkrét ügyre vonatkozott, s így banktitkot sértene annak nyilvánosságra hozatala.

(MTI)