A Realbank nemsokára fizet a betétbiztosítási alapnak

Vágólapra másolva!
Ha a közbenső mérleget a bíróság jóváhagyja, a felszámolás alatt álló Realbank hamarosan kifizeti az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) azt az 5,2 milliárd forintot, amelyet az OBA és a Realbank szakértői jogos igényként véglegesítettek.
Vágólapra másolva!

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) már régen kifizette saját forrásaiból a Realbank betétei közül az 1 millió forintig biztosított betéteket, így az OBA hozzájuthat saját kártalanítási igényéhez.

Eredetileg az OBA összesen 5,9 milliárd forintnyi hitelezői igényt jelentett be a Realbank hitelezői között, a felszámoló az igény döntő részét elismerte. Az OBA azonban saját felmerült költségeit is bejelentette a kártalanítás során, a felszámoló annak nagy részét, mintegy 56 millió forintot azonban nem tartott jogosnak. Az OBA és a felszámolóbiztos azóta megegyezett és a beadott hitelezői igényből az OBA részére a Realbank felszámolója 5,2 milliárd forintot elismert.

Répássy Péter felszámolóbiztos pénteki tájékoztatóján azt mondta: január 19-i fordulónappal készített közbenső mérleg szerint még 2,15 milliárd forintot tesznek ki a vitatott hitelezői igények.

A felszámolás alatt álló pénzintézetről a tájékoztatón elhangzott: a közbenső mérleg szerint január 19-én a Realbank mérlegfőösszege 9,878 milliárd forint volt, ebből a teljes pénzeszköz-állomány 9,321 milliárd forintot tett ki. A legutóbbi közbenső mérleg szerint az akkori mérlegfőösszeg még 10,95 milliárd forint volt.

Répássy Péter azt is elmondta, hogy év végéig remény van még további, mintegy 500 millió forintos kintlévőség behajtására.

A felszámolóbiztos közölte: a Realbanknak összesen 7,7 milliárd forint szabadon felhasználható pénzeszköze van, ebből azonban 2,5 milliárd forintot tartalékoltak a még vitatott igények kielégítésére.

(MTI)

Ajánlat: