Hét év alatt 138 milliárd forint támogatás várható az ISPA-programból 

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió megkezdte az ISPA 2000. előcsatlakozási alap előlegeinek átutalását, amelyek környezetvédelmi és közlekedésfejlesztési programokra fordíthatók. A környezetvédelmi programok közül kiemelkedik a 22 milliárd forint összköltségű szegedi szennyvíztisztító építése. A beruházások költségeit a magyar kormány és az ISPA 50-50 százalékban finanszírozza.
Vágólapra másolva!

Megkezdődnek az előlegutalások az ISPA 2000. előcsatlakozási alap terhére - tájékoztatott a Phare programokat koordináló miniszter szóvivője csütörtökön.

Az utalások megkezdéséhez az Európai Unió Bizottságának jóváhagyását követően Naszvadi György, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárának, az ISPA-program engedélyezőjének aláírása hiányzott még a pénzügyi megállapodásról.

A programok 1-7 év közötti átfutásúak, és a környezetvédelemre fordítható összege eléri a 37 milliárd forintot, míg a közlekedés támogatása mintegy 101 milliárd forintot tesz ki..

A különböző nagyságrendű környezetvédelmi projektek közül kiemelkedik a szintén ISPA-támogatással épülő szegedi szennyvíztisztító, melynek összköltsége eléri a 22 milliárd forintot. A költségek 50 százalékát a magyar kormány, 50 százalékát az ISPA állja.

A közlekedés területén - egyebek mellett - kiemelkedő a Budapest-Cegléd-Lökösháza között építendő vasút, mely 34 milliárd forintos beruházás, és szintén 50 százalékban finanszírozza a kormány, illetve az ISPA.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

EU