Drámaian csökkent a Rolls-Royce tavalyi profitja

Vágólapra másolva!
A Rolls-Royce Plc. az elmúlt évben 71 százalékos profitcsökkenést szenvedett el egy új ipari turbina fejlesztésének késlekedése, illetve reorganizációs költségek miatt. A cég 83 millió font tiszta bevételt ért el 2000-ben, ami 201 millióval kevesebb a tavalyelőttinél.
Vágólapra másolva!

A Rolls-Royce Plc. az elmúlt évben 71 százalékos profitcsökkenést szenvedett el egy új ipari turbina fejlesztésének késlekedése, illetve reorganizációs költségek miatt.

A világ második legnagyobb repülőgépmotor-gyártója 83 millió font - 120 millió dollár - nettó bevételt jelentett 2000-ben, szemben az egy évvel korábbi 284 millió fonttal. A cég részvényeinek árfolyama 14 százalékos emelkedés után 205,5 penny-t ért el.

A Rolls Royce kiadásai mintegy 218 millió fontot tettek ki 2000-ben, amelyből 120 millió a Trent ipari turbina fejlesztésében bekövetkezett késlekedés számlájára írható, a maradék pedig a cég reorganizációja során felmerült költségek összege.

A vállalat tavaly rekordösszegű - közel 8,4 milliárd fontos - megrendelést kapott. A Rolls-Royce új üzletágakból - például a polgári repülésből - származó eladásai 46 százalékkal nőttek a tavalyelőtti évhez képest.

A vállalat közlése szerint a cég nyeresége számottevően nem változik az idei évben. A növekedés várhatóan 2002-ben indul meg újra.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Rolls-Royce