A Bertelsmann a VNU kiemelt jelöltje

Vágólapra másolva!
A német Bertelsmann médiacsoport a legvalószínűbb vevőjelölt a holland VNU kiadói cég magazinjaira. Elemzői vélemények szerint az akvizícióval a német vállalat bebetonozhatná pozícióját a kelet-európai piacon.
Vágólapra másolva!

A VNU az ACNielsen amerikai marketing-információs cég tavaly decemberben bejelentett 2,3 milliárd dolláros megvásárlását akarja finanszírozni fogyasztói és oktatási médiaportfoliójának eladásával. A fogyasztói kiadványok első számú pályázója a Bertelsmann - idézte egy név nélkül nyilatkozó, a tendert jól ismerő forrását a hírügynökség.

A VNU fogyasztói magazinokat magában foglaló részlege piacvezető Magyarországon illetve Csehországban, de jelen van több más térségbeli országban is. A Bertelsmann szintén jelen van ezeken a piacokon, így az érdekeltségek egyesítésének komoly szinergia-hozadéka lehetne - mondta az egyik idézett elemző. Kelet-Európa vonzó növekedési piac, de a VNU fogyasztóimagazin-forgalmának csak 8-9 százalékát adja. A cég fő piaca Hollandia és Belgium, ahol a VNU piacvezető. Ebben a térségben korlátozottak a szinergia-lehetőségek, de a Bertelsmann itt is megtakarításokat érhet el, például a nyomdai és a papírvásárlási költségekben.

A fogyasztói és az oktatási kiadványok elérhető áráról szóló becslések széles sávban - 1,3-2,4 milliárd euró (1,2-2,2 milliárd dollár) között - szóródnak. Az utóbbi időszakban több elemző aggodalmának adott hangot az ár miatt az általános gazdasági lassulás láttán, amely hátrányosan hat a fogyasztói magazinok számára életfontosságú hirdetési piacra is.

A VNU-érdekeltségre a Hachette Filipacchi, a francia Lagardére kiadói üzletága és az amerikai AOL/Time Warner szintén pályázik, s mindegyik elég nagy ahhoz, hogy a holland cég feltételeinek megfelelően, egyben vegye meg az egész magazin-üzletágat. A Bertelsmann kulturális hasonlósága egyértelműen a németek esélyeit javítja.

(MTI)