Januárban csökkentek az árukészletek az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Januárban három éve először csökkentek a nagykereskedelmi árukészletek az Egyesült Államokban, jelezve, hogy a gazdasági lassulás egyik okának tartott nagy raktárkészletek már leépülőben vannak.
Vágólapra másolva!

A kereskedelmi minisztérium pénteki adatai szerint az idei első hónapban 0,3 százalékkal 327,67 milliárd dollárra apadtak a nagybani készletek a decemberi stagnálás után. Legutóbb 1998 áprilisában mértek csökkenést, akkor is 0,3 százalékost.

A nagybani értékesítés januárban 0,2 százalékkal 253,63 milliárd dollárra nőtt a decemberi 0,8 százalékos emelkedés után. A készlet/eladás ráta - amely azt mutatja, hogy a jelenlegi értékesítési ütem mellett mennyi idő alatt fogynának el a raktárkészletek - januárban 1,29 hónapra csökkent a decemberi 1,30 hónapról.

Az adatok elemzők szerint reményt adnak arra, hogy a készletkorrekció, amely erősen fékezi a gazdaság lendületét, az év első felében véget ér.

Az új személygépkocsik és teherautók raktárkészlete, amely előzőleg szeptember óta folyamatosan - decemberben is még 1,3 százalékkal - emelkedett, januárban már 2 százalékkal 30,19 milliárd dollárra csökkent.

(MTI)